ETI – ezt megszerETI

Express Travel International

Az Európa számos országában már jól ismert, kiváló ár-érték arányú charteres utaztató, az Express Travel International (ETI) Frankfurt, Zürich, London, Bécs és Pozsony után 2014 elején budapesti központját is megnyitotta.

Express Travel International

A magyar Express Travel International szerdán este egy nagyszabású rendezvényen mutatkozott be a szakmának a Gerbeuad Házban.

Az eseményt Andreas Hamorszky nyitotta meg, akit a bécsi központ a magyar képviselet valamint a főváros szívében lévő foglalási központ vezetésével bízott meg.

Az ETI magyar ügyvezető igazgatójaként bemutatta a hazai turisztikai szakma jeles képviselőinek az ETI történetét illetve az Ausztriából és Magyarországról is elérhető utak és foglalható szállodák gazdag kínálatát.

Ismertette, hogy az ETI-t 1998-ban Maja Jennifer Köhl és férje, Mohamed Samir alapították Frankfurt am Mainban. Kezdetben egyiptomi utak szervezésére specializálódtak, majd az évek során a közkedvelt úti célok egyre színesebb skáláját kínálták az utazni vágyóknak.

A magyar piacon is ismert és kedvelt RED SEA HOTELS lánc, valamint a nílusi hajóflotta, a Grand Cruises is a családi vállalkozás része lett, amely az európai piacon elért siker záloga. A közvetlen szállodai transzfer és a szobák esti indulásig való megtartása a program számos további előnyei közül csak két kiváló példa. 11 500 kolléga gondoskodik a helyszínen arról, hogy a vendégek a szabadságuk alatt a lehető legjobban érezzék magukat.

Mindezek elismeréseként az ETI Németország és az ETI Ausztria a múlt héten megrendezésre kerülő berlini ITB vásáron elnyerte legmagasabb minőséget nyújtó utazásszervezőnek járó kitüntetést.

Az ETI 2014. június 14-étől, a Nesma légitársasággal együttműködve egy Budapestről hetente közlekedő, hurghadai járatot indít mind ezek mellett a RED SEA HOTELS és Grand Cruises nílusi hajóutak teljes körű képviseletét is ellátja.

Az eseményt megtisztelte Öexc. Dr. Ashraf Mohsen, az Egyiptomi Arab Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki beszédében hangsúlyozta a két ország közötti hosszú múltra visszatekintő, stabil turisztikai kapcsolatok jelentőségét.

Az estét a nemzetközi hírű sztárvendég, Omar Bashir, „a Lant Hercegének” exkluzív koncertje tette még felejthetetlenebbé.

Az ETI, a RED SEA HOTELS és a Grand Cruises magyarországi képviseletének elérhetőségei:
1051 Budapest, Vörösmarty Tér 2.
Telefon: 06 70 517 6777
E-Mail: info@eti-utazas.hu
Web: www.eti-utazas.hu