HomeTurisztikaKiutaztatásHová tűntek a last minute utak?

Hová tűntek a last minute utak?

Online Utazásközvetítők SzövetségeTúlzott kompromiszumokkal, alacsony minőségű szállodákkal és emelkedő árakkal riogatja a kiváró magyar nyaralni vágyókat az Online Utazásközvetítők Szövetsége. Szerintük a népszerű üdülőhelyekre már most jelentkezni kell. Drasztikus áremelésekre, a last minute utak eltűnésére, valamint az utazási költségek növekedésre számítanak a hazai utazásszervezők a nyári főszezonban. Aggodalmaik nem alaptalanok, már az év elején egyértelműen látszott, hogy a nyaralás bizony drágább lesz az idén.

{module 221}

Az elsődleges probléma mindenképpen a Magyarországon is kedvelt turista-célpontok bizonytalan politikai helyzete. Ez főleg Tunéziára, Egyiptomra igaz. Az innen kieső  potenciális turisták pedig felverik az árakat a többi helyen. A nyugati országokban hagyományosan fejlettebb, nálunk jóval erősebb az előfoglalási hajlandóság, a szóba jöhető szállások és utak jelentős része már most elfogyott – jelentette ki Geri Károly, az Online Utazásközvetítők Szövetségének alapítója.

Már több mediterrán országban lévő hotel jelezte, hogy kénytelenek ún. „booking stop”-ot elrendelni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ajtóra kiakasztották a teltház táblát – mondta dr. Fricz Zsuzsanna, a Start Utazási Iroda értékesítési vezetője. 

/vilagszam.hu/

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Kínai kel saláta curry öntettel – friss, gyümölcsös–fűszeres fogás könnyű ebédekhez

A kínai kel saláta curry öntettel egy könnyed, mégis karakteres fogás, amely a roppanós zöldségeket egzotikus gyümölcsökkel és enyhén csípős, krémes öntettel ötvözi. A...

Muffin reggel, délben, este

Igen, a Hotel Benczúrban reggel, délben, este. Ránk mosolyog a reggeliző asztalon – Good Morning Muffin! -, délben, este összekacsint velünk a bárban. ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!