HomeTurisztikaKiutaztatásLengyel-magyar két barát

Lengyel-magyar két barát

Eddig csak elő-utószezonban szerveztek Turisztikai Napokat a budapesti Nagycsarnokban. Ezt a hagyományt törte meg a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviselete, amikor júliusban is bemutatkozott az oda látogató hazai és külföldi vásárlóknak.

Budapest, Vásárcsarnok

Bakonyi Erika a képviselet igazgatója elmondta a népművészet, a népzene, a góral zenekar, a néptánc (Polonéz együttes) kiemelt vonzerőt jelent a turizmusban, mert az idegenforgalmi anyagok mellett ezek élő prezentációként mutatják be az ország kultúráját.

Lengyelországban is jelentős helyet foglal el a Zakopanei Folklórfesztivál, amit jelenleg 45. alkalommal rendeznek meg Zakopanéban augusztus 23-30 között. Idén a fesztivál vetélkedőjében a magyar „Matyó” együttes is részt vesz.

Természetesen a fesztiválon kívül kiváló lehetőség adódik üdülésre, gyógykezelésre, s télen a téli sportokra. A folklór rendezvények csak színesítik az üdüléseket, ami a legfontosabb, hogy a gyógyturizmus évében ezek és a többi lengyelországi gyógyüdülő helyek (40 olyan helység van az ország területén) magas színvonalon, elérhető áron gyógyüdülésekkel várják a magyar turistákat.

Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy magyarnyelvű honlapunkat nagy számban látogatják a turisták – mondta Bakonyi Erika. Központtól most kapták meg az idei adatokat a képviseletek (14 országban van lengyel idegenforgalmi képviselet), hogy internet oldalait  mennyien látogatták az I. félévben,  s a magyar oldal a második helyen van a látogatottságot tekintve – akkor amikor mindegyik képviselet sokkal nagyobb lakosságú országban van.  Reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz.

Ahogy az oldal látogatottsága növekedett, úgy növekedett a Lengyelországba látogató magyar turisták száma. 2 különvonat, sok autóbuszos, akár az egész országot behálózó út indult. Egyre népszerűbb a konferencia, intenzív turizmus is. Még mindig az egyéni autós utazások vannak az első helyen. A fenti eredmény  annak köszönhető, hogy a turisták jól érzik magukat Lengyelországban, a lengyelek szeretik a magyarokat, s a hagyományos lengyel magyar barátság jegyében vendégszeretettel fogadják Őket. a szolgáltatások árai elérhetőek, az ország könnyen megközelíthető.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sárgadinnye leves recept – frissítő, krémes nyári desszertleves egyszerűen

Hogyan készül a sárgadinnye leves? Frissítő nyári recept lépésről lépésre A sárgadinnye krémleves a nyári hónapok egyik legegyszerűbb és legfrissítőbb hideg levese. A sárgadinnye természetes...

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!