HomeTurisztikaKonferenciaBudapesten gyűltek össze a nemzetközi rendezvényipar főszereplői

Budapesten gyűltek össze a nemzetközi rendezvényipar főszereplői

A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ adott otthont a Kongresszusi Központok Nemzetközi Szövetsége (AIPC) éves konferenciájának, melynek idei mottója a „Jövő újraalakítása” (Reshaping the Future). GL events csoporthoz tartozó és 2019-21 között teljesen megújult és új kongresszusi központtal kibővített Hungexpón, illetve Magyarországon korábban még soha nem ülésezett a tekintélyes nemzetközi szervezet. A három napos konferenciára 53 országból érkeztek a világ legnagyobb konferenciaközpontjainak felsővezetői, hogy közösen elemezzék és értékeljék a rendezvényipar helyzetét, kilátásait és keressenek válaszokat az éppen aktuális gazdasági, technológiai és humánerőforrás kihívásokra.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy példátlan nehéz két éves időszak után kell a rendezvényipart talpra állítani, és a jelenlegi környezetben azok a konferenciahelyszínek lehetnek sikeresek, akik kellően rugalmasak, és gyorsan képesek reagálni az újabb kihívásokra. Az iparági jó gyakorlatok megosztása és adaptálása éppen ezért kiemelten fontos most.

A konferencián meghívott magyar előadó volt Sauska Krisztián a Sauska Pincészet tulajdonosa, aki a magyar borászati vállalkozás példáján keresztül mutatta be a bátor újító szemlélet sikerét. Balogh Péter start-up befektető vállalkozó, a Baconconsult vezére az innováció szerepéről tartottelőadást.

Az AIPC – a Kongresszusi Központok Nemzetközi Szövetsége – a kongresszusi és kiállítási központok felsővezetőinek iparági szövetsége világszerte. Az AIPC elkötelezett amellett, hogy ösztönözze és elismerje a kiválóságokat a kongresszusi központok irányításában, valamint kutatási, oktatási és konferencia programjain keresztül eszközöket biztosít a kongresszusi központok magas színvonalú működtetéséhez.

A hivatalos megnyitó alkalmával Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója és Greg O’Dell, az AIPC elnöke bejelentették, hogy a világ 13 országában 53 helyszínt – köztük 24 kongresszusi központot- működtető GL Events az AIPC tagja lesz.

fotó: Hungexpo

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Gyömbéres sárgarépa-krémleves recept

Tavaszi krémlevesrecept Csécsényi Zoltántól, a Greenfield executive séfjétől Hozzávalók 4 fő részére 200 ml olaj300 g vöröshagyma250 g sárgarépa200 g burgonya50 g gyömbér200 ml narancslé250 ml...

Sütőtök quiche

Hozzávalók a sütőtök quiche elkészítéséhez: 1 cs leveles tészta15 dkg főtt csirkemell80 dkg sütőtök1 evőkanál vaj2 fej lilahagyma8 dkg mazsola5 dkg apróra vágott dió1...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!