A 2021-es Tour de Hongrie útvonala

Tour de Hongrie 2021 szakaszok

Kedden este mutatták be az idei Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát. A 42. Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye május 12-én Siófokon rajtol és öt nap alatt 794 kilométert tesz meg a budapesti befutóig.

A rangos nemzetközi verseny szervezői a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak szakítani az elmúlt években megismert útvonal-bemutató élő gálaműsorral, s ezúttal a televízió képernyőkön keresztül mutatták meg, az országban merre jár majd a színes karaván.

„A kerékpársport szurkolói az elmúlt években megszokhatták, hogy minden alkalommal igyekszünk új útvonalakat is a programba illeszteni. Tavaly a tervezett magyarországi Giro d’Italia-rajt miatt a Tour de Hongrie nagy részét Észak-Magyarországon rendeztük meg, de már akkor megígértük, hogy 2021-ben Nyugat-Magyarország lesz fókuszban” – mondta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője.

Tour de Hongrie szakaszok

1 szakasz, 2021. május 12., szerda, Siófok–Kaposvár (173 km)

Május 12-én szerdán Siófokról rajtol a 42. Magyar Körverseny. A mezőny a Balaton déli partján, Balatonföldvár után kanyarodik a somogyi dombok felé, de a szakasz második felében még Balatonboglárnál visszatér egy időre a tó partjára. A százhetvenhárom kilométeres dombos etap egy Kaposvár körüli kör után a város belvárosában, a Vásártéri úton ér véget. A 2021-es Tour de Hongrie első szakasza három gyorsasági és egy hegyi részhajrát foglal majd magába.

2 szakasz, 2021. május 13., csütörtök, Balatonfüred–Nagykanizsa (183 km)

Május 13-án csütörtökön a második szakasz következik. A rajtnak a Magyar tenger északi partján Balatonfüred ad otthont, innen a mezőny kisebb kitérőkkel dél-nyugat irányába indul. Badacsonyt megkerülve Tapolcán, Sümegen, Hévízen és Zalakaroson át jut el a mezőny a nagykanizsai befutóig. A száznyolcvanhárom kilométeres dombos szakasz során a versenyzők két hegyi és három gyorsasági részhajrán gyűjtögethetik a pontokat és a bónuszmásodperceket.

3 szakasz, 2021. május 14., péntek, Veszprém–Tata (142 km)

Május 14-én pénteken a veszprémi Óváros térről indul útjára a Tour harmadik szakasza. A bringások Észak felé haladnak, hogy Hárskút, Zirc, Pannonhalma, Kisbér és Oroszlány érintésével, több mint három órányi tekerés után elérjék a célt Tata belvárosában. A száznegyvenkét kilométeres, ugyancsak dombos szakasz során két gyorsasági és két hegyi részhajrá fokozza majd az izgalmakat.

4 szakasz, 2021. május 15., szombat, Balassagyarmat–Gyöngyös-Kékestető (204 km)

Május 15-én szombaton nehéz erőpróba vár a mezőnyre. A balassagyarmati rajt után a mezőny Észak felől érkezik majd a Mátra felé. Akárcsak tavaly, a Kékestetőre vezető emelkedőn az első körben csak Mátraházáig tekernek fel a versenyzők, majd egy hetven kilométeres kör végén ismét hazánk legmagasabb csúcsa felé indulnak, s 984 méteres magasságban érnek célba.

5 szakasz, 2021. május 16., vasárnap, Budapest–Budapest (92 km)

A zárónapon, május 16-án a Fővárosba, Budapestre vezet a karaván útja. A rajt és a befutó helyszíne egyaránt a Hősök terénél, az Andrássy úton lesz, a Városliget és a Puskás Stadion körül kijelölt nyolc kilométeres látványos körpályán tizenkét kört tesz majd meg a negyvenkettedik Tour de Hongrie rangos nemzetközi mezőnye. Az utolsó etapon kilencvenkét kilométer és három gyorsasági részhajrá vár majd a résztvevőkre.

„Elsődleges az egészségügyi biztonság a sportolóknak, sportszakembereknek és a lakosságnak, ezt szem előtt tartva fogjuk megrendezni a Tour de Hongrie-t, amelyet nagyon-nagyon várunk” – nyilatkozta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A szervezők a hazai előírások és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség COVID-szabályozását betartva rendezi majd meg az eseményt, a biztonsági előírások maximális betartásával és betartatásával.

„A Tour de Hongrie-val megérkeztünk a sportág világszínpadára, ez a verseny a külföldi kereskedelmi sportcsatornákon ugyanúgy néz ki, mint a francia, olasz vagy belga viadalok, a csapatok és a versenyzők is nagyon pozitív visszajelzéseket adtak a tavalyi eseményről. A Tour de Hongrie a magyar kerékpársport zászlóshajója, a leglátványosabb és világszerte a legismertebb kerékpáros márkanév Magyarországról” – vélekedett Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

Tovább erősödik a mezőny

„Tavaly a járvány miatt világszerte nagyon sok verseny maradt el, prémium helyzetbe kerültünk azzal, hogy mi meg tudtuk rendezni. Másrészt, azok a csapatok, amelyek eljöttek hozzánk a világ legjobbjai közül, teljesen máshová helyezték a versenyt és mindent, ami körülötte van” – jegyezte meg Szilasi László versenyigazgató, aki elárulta, ebben az évben is erősödik a mezőny az elmúlt évekhez képest.

Hat World Tour-csapat (az amerikai TREK-Segafredo, az ausztrál Team BikeExchange, a holland Jumbo-Visma, az izraeli Israel Start-Up Nation, a kazah Astana-Premier Tech és a bahreini Bahrain-Victorious) mellett tíz Pro Team, öt kontinentális klub és a magyar válogatott áll majd rajthoz, huszonkét csapat 132 kerékpárosa alkotja majd a mezőnyt.

A címvédő Valter Attila a tervek szerint a Magyar Körversennyel egy időben zajló Giro d’Italián áll majd rajthoz, de a Tour de Hongrie rajta kívül valamennyi magas szinten szereplő kerékpárosunk számára bizonyítási lehetőséget ad majd, optimális esetben tizenöt hazai versenyző kerülhet majd fel a rajtlistára.

Élőben és összefoglalókkal, 150 országban

Székely Dávid, az M4Sport csatornaigazgatója elmondta, a Tour de Hongrie közvetítése az egyik legnagyobb kihívás televíziós szempontból. „Motorosok, helikopter, jeltovábbító repülőgép kellenek ahhoz, hogy úgy tudjuk megmutatni a nézőknek a versenyt és a tájakat, ahogyan érdemes. Ez egy nagyon összetett feladat, nehezebb, mint akár egy Bajnokok Ligája-mérkőzés közvetítése” – tette hozzá.

A 2021-es Tour de Hongrie szakaszairól az M4Sport minden nap élőben közvetít majd, az Eurosport az első négy versenynapról összefoglalót sugároz, az utolsó, budapesti etapot pedig élőben közvetíti. Az összefoglalók a világ több mint százötven országában lesznek majd láthatóak a televíziós csatornákon.

Tour de Hongrie 2021

Magyarország
2021 május 12-16.

bővebb info:
TourdeHongrie honlap

1 hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .