Közel hétezren vettek részt az idei Balaton-átuszáson

Balaton-átuszás, sport - turizmus

Közel hétezren vettek részt szombaton a 39. Lidl Balaton-átúszáson. A rendező BSI Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a szigorú járványügyi részvételi szabályok mellett megtartott rendezvény indulói közül a hagyományos 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár úszótávot több mint 6200-an, a másodszor megrendezett, 2,6 kilométeres Balatonboglárról induló és oda is érkező féltávúszást ötszáznál is többen, a SUP-osoknak idén először szervezett Balaton-áthúzást pedig több mint kétszázan választották.

A rendezvényre az ország közel 800 településérÅ‘l érkeztek nevezÅ‘k, 47 százalékuk nÅ‘ volt. A víz a reggeli induláskor 23,5-24,8 fokos volt, az elsÅ‘ úszók 21 fokos reggeli idÅ‘járásban indulhattak, de a nap folyamán 29-30 fokra melegedett a levegÅ‘ hÅ‘mérséklete. A kora délutánra jelzett változékony idÅ‘járás miatt az eredetileg tervezett idÅ‘nél korábban – még fél nyolc elÅ‘tt – elindították a klasszikus átúszás résztvevÅ‘it, és 11 óráig szállhattak vízbe az indulók. A 13 óra után felerÅ‘södÅ‘ szél és a tarajos hullámzás miatt a szervezÅ‘k közel száz, a szintidÅ‘ határán úszó résztvevÅ‘t biztonsági okokból végül hajókkal hoztak ki a vízbÅ‘l.

Az 5,2 km-es távot a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es idővel, a nőknél Maisa Andrea 1:14:27-es idővel teljesítette a leggyorsabban. A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar volt 2 óra 28 perces időeredménnyel. Patkás Tamás, aki egy balesetben veszítette el a lábait, Magyarország egyetlen igazolt nyíltvízi paraúszójaként idén hetedszer, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal ért célba.

Idén is elindult a versenyen Gurbán Béla, aki az eddigi összes átúszást teljesítette, valamint a Magyar HonvédségtÅ‘l – amely évek óta együttműködÅ‘ partnere a rendezvénynek – az Úszó ErÅ‘d közel 300 fÅ‘s katonai kontingense is úszott az 5,2 kilométeres távon.

A versenyt eredetileg múlt szombaton tartották volna, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők egy héttel elhalasztották.

A Balaton-átúszás rekordját a férfiaknál a 10 kilométeren csütörtökön Tokióban olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig a 2012-ben olimpiai bajnok Risztov Éva (1:00:58 óra) tartja.

A fotón: A 39. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp és Balatonboglár között 2021. augusztus 7-én.

MTI
fotó: Varga György / MTI