HomeTurisztikaSportSíelni és énekelni várják a magyar gyerekeket Donovalyba

Síelni és énekelni várják a magyar gyerekeket Donovalyba

Január 21-én érdekes esemény vendéglátója lesz a magyarok által jól ismert Donovaly: egy szép összefogásnak köszönhetően magyar fiatalok újra felfedezhetik a közeli síterepet, melyet az elmúlt években sok-sok fejlesztéssel teljesen újjá varázsoltak.

 

{module 221}

A két szomszédos ország külügyminiszterei védnökségével – Mikuláš Dzurinda és Martonyi János – a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal hathatós közreműködésével, a Honda magyarországi képviseletének főtámogatásával több száz magyar gyermek élvezheti a síversengés örömét. A szervezésnél nem hiányzik a Magyar Síakadémia Klausmann Viktorral. A jó hangulatot biztosítja Janicsák Veca is, aki a verseny eredményhirdetése után élő koncerttel teszi emlékezetessé a most huszadik jubileumát ünneplő versenyt.

A verseny amatőr szellemiségének megfelelően minden egyes rajtoló nemcsak névre szóló oklevéllel, hanem egy-egy kupával térhet haza. A verseny ötletgazdája és szervezője, Fehér Gyula nagyon reméli, hogy a valószínűleg sikeresen zajló verseny után sokan térnek vissza akár még idén, de legkésőbb jövőre, újra a Honda Kupára.

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Zakuszka

Hozzávalók a Zakuszka elkészítéséhez: 1 kg padlizsán1 kg pritaminpaprika1/2 kg paradicsom3 nagy vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 dl olajtört babérlevélsó, borscukor Elkészítés:...

Három titok a tökéletes pulykagrillezéshez

A pulykahús ezerarcú alapanyag. Semleges íze, élvezetes állaga nagy játékteret ad a háziasszonyoknak: akárhogyan is fűszerezzük, bármivel párosítjuk, az eredmény finom és harmonikus. Grillezése...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!