HomeGSZT+Jog - AdóJövő nyártól tilos lesz borravalót elfogadni

Jövő nyártól tilos lesz borravalót elfogadni

Ha a munkáltató másképp nem rendelkezik, jogszabály tiltja majd jövő júliustól a borravaló és a hálapénz elfogadását, amiért a dolgozó lesz felelősségre vonható – áll a kedden megszavazott új Munka törvénykönyvében. Mi következik a vadonatúj passzusból?

 

{module 221}

Név szerinti szavazással 255 igen és 98 nem szavazattal az Országgyűlés megszavazta az új Munka törvénykönyvét (Mt.). A több száz módosító nyomán alaposan átgyúrt kódex számos pontja kiverte már a pártoknál és az érdekvédőknél a biztosítékot, a hvg.hu utánanézett egy eldugott kétsoros passzusnak is. A törvénykönyvben a munkavállaló kötelességeit pontokba szedő 52. paragrafus lényegében egy felsorolás, melynek 2. bekezdése így szól: „A munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki.”

A vonatkozó indoklás szerint ez a rendelkezés a borravaló és a hálapénz elfogadásának tilalmáról szól, ami alól a munkáltató felmentést adhat. Egy nagy tekintélyű, névtelenséget kérő munkajogász szerint ez a rendelkezés is beleillik azoknak a pontoknak a sorába, melyek a munkavállalók jogait szűkítik. „Betartani ugyan aligha lehet majd, de mivel lehetőséget teremt arra, hogy a munkáltató bármikor erre hivatkozva lecsapjon a dolgozójára, minden bizonnyal lesz hatása” – véli a munkajogász. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy látja, az áruházi kereskedelemre évek óta nem jellemző már, hogy a vásárlók borravalót hagyjanak a pénztárnál. Sőt, szerinte az a vásárló, „aki a boltban, akár benzinkútnál, ma borravalót ad, az megőrült”!

A főtitkár ebből eredően kizártnak tartja, hogy a munkáltatók ezt a passzust bármikor is elővennék, vagy erre hivatkoznának. Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint borravaló fizetése a vevő és az eladó közt, adózott jövedelemből, szabad akaratból történik. Háber szerint a borravaló szabályozásának nincs lényegi köze a vendéglátásban meglévő szürkegazdaság kifehérítéséhez, mert ebben a borravaló – összegét tekintve – egyébként sem nagy tétel. Így szerinte elég furcsa, hogy erre ilyen nagy figyelmet fordítottak a jogalkotók.

/nol/

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Így szabadulhat meg a szálkáktól

Felmérések bizonyítják, hogy bár a magyarok rajonganak a halas ételekért, sokan azért nem mernek ilyen fogást készíteni, mert tartanak a szálkáktól. A szálka azonban...

Forralt Bor és Puncs Párbaj

A téli estéken sokunknak jól esik a forralt bor vagy a puncs, ami átmelegíti a testet, lelket. A Hilltop november közepén írta ki az...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!