HomeTurisztikaBelföldEL AL – továbbra is az élen

EL AL – továbbra is az élen

EL AL Israel Airlines Boeing  737Nem megszokott, de mégis természetes környezetben, az EL AL Israel Airlines Boeing 737 – és repülőgépének fedélzeten adott tájékoztatást az EL AL terveiről Váradi János a légitársaság magyarországi igazgatója.

{module 221}

A nyári szezonban közel 90%-os töltéssel üzemeltek az EL AL járatai, és az Izraelbe utazók szintén közel 90 % -a az EL Al-t választotta útjához. A hamarosan induló téli menetrendi szezonban a tavaly télihez képest eggyel több járatot közlekedtet majd az EL Al Budapest és Tel Aviv között. Hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és vasárnap a megszokott reggeli járatok mellett, az utazásszervezők igényéhez igazítva csütörtökön este is lesz járat.

Az áprilistól induló nyári menetrendi szezonban heti nyolc járatot terveznek. Újdonság lesz a Tel Avivból szombat este induló járat, amely még több lehetőséget kínál majd az utazásszervezők számára, lehetővé téve a vasárnap reggeli kiutazást és szombat esti hazatérést.

Izrael nemzeti légitársaságaként, kiemelt célnak tekinti Váradi János az egyéni utazók, turisták és üzletemberek számának növelését Izraelbe. Ennek érdekében is szorosan együttműködnek az Izraeli Turisztikai Minisztériummal valamint Izrael budapesti nagykövetségével. Bevezették az un. „Tour Operator” árakat melyek által sokkal több egyéni utazóra számít az EL Al budapesti vezetője. Rendszeresen kínálnak időszakos akciókat, és bevezettek egy kedvezményes business osztályú jegyárat is az üzletemberek számára.

Váradi János hangsúlyozta, hogy az EL AL hagyományos légitársaság, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt, és a világon az egyik legbiztonságosabb. A check-in és az ügyfélszolgálat igénybevétele, a fedélzeti ellátás és szórakoztató rendszer, a fedélzeti és egy útipoggyász szállítása, valamint a kényelmes ülőhelyek és tágas sortávolság külön díj nélkül, az alapszolgáltatás részét képezik.

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sárgadinnye leves recept – frissítő, krémes nyári desszertleves egyszerűen

Hogyan készül a sárgadinnye leves? Frissítő nyári recept lépésről lépésre A sárgadinnye krémleves a nyári hónapok egyik legegyszerűbb és legfrissítőbb hideg levese. A sárgadinnye természetes...

Kovászos alakor kenyér – recept

A kovászos alakor kenyér egy különleges és egészséges pékáru, amely az ősi alakor gabonából készül. Az alakor (Triticum monococcum), más néven egyszemű búza, az...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!