HomeGSZT+KözéletÜlésezett a Parlamenti Bizottság

Ülésezett a Parlamenti Bizottság

A Parlament Sport és Turisztikai Bizottságának ez évi utolsó ülésén két kiemelt témát tárgyaltak meg.

GSZT szakújság

Elsőként a sport és a turizmus kapcsolatáról számolt be Szekeres Pál helyettes államtitkár valamint Horváth Gergely az MT Zrt vezérigazgató helyettese és felemlítettek számos sportrendezvényt, amelyek kiemelt turisztikai vonzerővel bírtak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy nemcsak a hivatásos sportrendezvényeknek van több tíz vagy esetleg százezres vonzereje, hanem érdemes odafigyelni a szakmai szervezetek úgynevezett olimpiáira, mint például orvos olimpia, bankár olimpia, stb.

Krivács András a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség /MNGSZ/ elnöke a magyar konyha vonzerejéről és a szövetség munkájáról számolt be. A Magyar Szakácsok Körének szellemi utódjaként 1968-ban alakult meg a Magyar Szakács és Cukrász Szövetség. Világversenyeken elért eredményeink máig hatnak hazánk megítélésében. A szövetség tagja a Szakács Egyesületek Világszövetségének is, amely 93 nemzet szakácsegyesületét tömöríti 10 millió szakemberrel.

A magyar szövetség jelenlegi taglétszáma 1200 fő és 12 bizottságban folytatja munkáját, amely 22 régión keresztül teljes országos lefedettséget jelent.

A bizottság előtt az elnök kifejtette, hogy feladatuk a felnövekvő utánpótlás nevelése, a népi konyha értékeinek megőrzése, együttműködés a társszervezetekkel, a tagok képviselete és nem utolsó sorban a nemzetközi versenyeken való részvétel biztosítása. Legutoljára az Erfurti Kulináris Olimpián vettek részt.

Szeretnék hogy a XXI. századnak megfelelően kommunikáló gasztronómiai szervezetté válljanak.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sült krumpli és a rántott hús továbbra is az élen

A magyarok főzési szokásait tekintve a mai napig a pörköltek, a főzelékek, a rántott ételek és a sült krumpli szerepelnek az élen, derült ki...

Epres hideg túrógombóc

Hozzávalók az Epres hideg túrógomboc elkészítéséhez: túrómassza:40 dkg túró2 evőkanál tejföl1 citrom reszelt héja2 evőkanál citromlé1 teáskanál vanília aroma3 csomag vaníliás cukor5 dkg búzadarakb....

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!