HomeSzállodaBelföldTöbb mint mosoly

Több mint mosoly

Mit akar az utazó? Mire vágyik akkor, amikor egy hétvégére, vagy hosszabb időre belföldre utazik? Minden szálloda ezt a kérdést kutatja, ha a vendégeit elégedettebbé szeretné  tenni, és az egyszeri utazóból törzsvendéget szeretne csinálni.

Több mint mosoly

Csobota-Kis Árpád és „barátságosság-vadász” csapata ugyanezt a kérdést tette fel az utazóknak 2010 nyarán.

Több, mint 8.000 ember bevonásával valósult meg egy átfogó piackutatás, amelynek egyértelmű eredménye az lett, hogy az utazók számára a legfontosabb érték nem más, mint a barátságosság. Ezt a kutatásban résztvevők 71%-a emelte ki! A kutatás után indult el „Az Év Legbarátságosabb Szállodája Verseny”, melyben közel 90.000 utazó szavazott arra, hogy mely szálloda személyzete volt hozzá a legfigyelmesebb, és a legbarátságosabb a 2010-es évben.

Csobota-Kis Árpád és csapata a 2011-es évben további kutatásokat folytatott a szállodai személyzet barátságosságról, és 2012-ben – immáron 2. alkalommal – újra útjára indították „Az Év Legbarátságosabb Szállodája Versenyt”. A második alkalommal kiírt versenyben már két kategóriába nevezhettek a szállodák – az 50 szoba alatti, valamint az 51 szoba feletti csoportban – és több, mint 94.000 szavazatot adtak le az utazók a kedvelt szállodáikra.

Most pedig itt a folytatás, a verseny 2013-ban is útjára indul!

„A versennyel idén is a hazai turizmus erősítése, a szállodaipar és a vendéglátás „imidzsének” javítása a célunk.

Rengeteg innováció, sok-sok újdonság jellemzi a 2013-as versenyt: megújult a verseny weboldala, a Facebook oldalon még minőségibb tartalmak kapnak helyet, elindult a blog-os kommunikáció  is, valamint egy telefonos applikáción keresztül is lehetővé  tesszük az utazók számára a szavazást. A versennyel párhuzamosan megjelentetjük a „Barátságos Szállodák Kártya”-t, aminek birtokában az utazók többletszolgáltatásokat kapnak a kedvenc szállodáikban. Ezzel a kártyával – a kuponos rendszerekkel szemben – a vendégközpontúságra, a többletszolgáltatások adásra akarjuk bátorítani a szállásadókat.” – mondta el Csobota-Kis Árpád versenyigazgató, a Barátságos Szállodák Nagykövete.

Az idei megmérettetés – „Az Év Legbarátságosabb Szállodája 2013 Verseny” – 2013.02.25 – 2013.04.27-ig tart. Az utazók a www.szallodaverseny.hu oldalon szavazhatnak a hotelekre, melyek az idei versenyben – a szobaszámuk és a csillagbesorolásuknak megfelelően – már 4 kategóriában nevezhettek.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Fehércsokoládés keksz alakorlisztből – recept

Egyedi finomság az új trendek kedvelőinek - white chocolate chip cookies újragondolva A gasztronómiai trendek követői és az egészségtudatos sütés rajongói örömmel fogadhatják ezt a...

Egyszerű zabpehely szelet recept

Könnyen és gyorsan elkészíthető édesség 15 perc alatt, négy összetevőből A házi sütés nem feltétlenül igényli a hosszú hozzávalók listáját, vagy bonyolult technikákat. Ezt az...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!