Mint

ahogy állandó olvasóink évek óta megszokhatták, ezen a helyen általában a saját véleményemet, az engem ért sérelmeket vagy örömöket adom tovább, mesélem el.

Most sincs másképp.

GSZT szakújság

Valamilyen véletlen egybeesés során elromlott a szerkesztőség összes számítógépe.

Először megkértem az egyik ifjú munkatársamat, hogy nézze meg. Olyan szakkifejezésekkel próbálta magyarázni a lehetséges okokat, amiből egy szót sem értettem.

Csak úgy egyszerűen halkan, félve kértem, hogy szeretném, ha működne.

Végül ide dugott egy kábelt, oda dugott és egy gépbe sikerült életet lehelnie.

Másnap jött az informatikus, ő hozzá már egy idegen szavak szótára kellett.

Kiderült, hogy hálózati hiba, felhívta egyik kollégáját, azt mondta: router. Megrémültem. Szívemhez kaptam.

Olyan hülyének még soha nem éreztem magam, mint azalatt a két óra alatt, amíg helyre állt a rend.

Miért írtam mindezt le?

Mert még inkább kirajzolódott előttem, hogy legyen az ember lánya vagy fia akár illatszerbolti eladó, akár szakács vagy határőr, orvos, de talán még bordélyházi pénztáros is, számítógépes ismeretek nélkül ma már nem lehet boldogulni. S ha leáll a rendszer, minden összedől.

Gyakorlatilag születésünktől halálunkig elkísér.

Előrelátó ember lévén a közelmúltban megvettem a sírhelyemet. A temető számítógépe rögzítette a tényt, a parcella számot, sőt mi több a 25 év múlva eljövő lejárat idejét is.

A számítógép legyen Veletek!

Murányi Péter

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egres granita

Hozzávalók az Egres granita elkészítéséhez: 1/2 kg egres50 g gyümölcscukor4 dl víz2 db lime leve1/2 citrom leve Elkészítés: Az egrest...

Sült krumpli és a rántott hús továbbra is az élen

A magyarok főzési szokásait tekintve a mai napig a pörköltek, a főzelékek, a rántott ételek és a sült krumpli szerepelnek az élen, derült ki...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!