rosszban van valami jó – mondja a közmondás. A rossz, hogy ellopták az autómat – immár a másodikat – a jó, hogy így két hete tömegközlekedési eszközzel járok. Ahogyan sok millióan.
Ennyi évi autózás után a felfedezés „örömével” tapasztalok dolgokat.
Első megállapításom – és ezt most nagyon komolyan mondom -, hogy az autón kívül is van élet.
Nyugodtan megiszom egy pohár bort, nem mutogatnak be az ablakon kigyúrt Mercedes-esek, nem állnak az ablakhoz a „fedél nélküliek”, nem sarcolnak horribilis parkolási díjakkal – ezek az első tapasztalatok.
S, ha már tömegközlekedés, akkor egy kicsit a turizmus oldaláról. Jobbító szándékkal.
A légkondícionált Combinokon csak a nagyobb kereszteződéseknél mondják be angolul az átszállási lehetőségeket.
Miért?
A 75-ös trolin beázott a két kocsi részt összekötő gumi harmonika, kiszakadva az egyik ülés melletti oldalfal. Miért engedik így a forgalomba?
Más.
Vonattal mentem Esztergomba, abba a városba, amelyik mindent megtesz idegenforgalmának fejlesztéséért.
A Nyugatitól óránként induló modern, légkondícionált vonattal, mesés pilisi tájakon keresztül érkeztem – arra gondoltam, hogy az állomásnál busszal vagy taxival megyek be a Bazilikához.
Megérkeztem. Taxi sehol. Az állomás előtti téren egy megtépázott buszjelző tábla, az állomással szembeni fabódéban iszogató embertől tudtam meg, hogy az 1-es busszal kell továbbmenni. Még jó, hogy ha lassan is forgott a nyelve, de egy nyelven beszéltünk.
Aztán elgondolkodtam, hiába a sok száz milliós beruházás, felújítás, ha az idegenforgalmi szemlélet nem teljes. Legyen az a legszebb fürdő, felújított múzeum, új attrakció – ha a megérkezés már keserű pillanatokat, konkrétabban nehézségeket jelent.
Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez tapasztalataim szerint általános jelenség, a város az állomásnál kezdődik.
Tudják, a szerelemben is az első pillanat döntő lehet.
