naponta nézem a királyi televízió reggeli magazin műsorát, van egy Össztűz című rovat, ahová rendszeresen meghívnak tiszteletben álló személyeket.
S velük szemben általában három fiatal újságíró, akikről lerí, hogy nagyon nagy embereknek képzelik magukat, sokkal okosabbnak, mint akit meghívtak.
Ez az ő dolguk, majd idővel rájönnek, hogy a szerénység nagyobb erény, mint a nagyképűség.
De van, amit nehezen viselek – valószínűleg én egy különc figura vagyok.
Rendszeresen félvállról úgy köszönnek a vendégnek, jó reggelt.
Pedig ez jó reggelt kívánok, vagy jó napot kívánok, netán jó estét kívánok.
Ez egy ilyen szerkezet, így együtt egy fogalom, így együtt adjuk meg a tiszteletet annak, akit köszöntünk, a kívánommal megerősítve.
Volt egy film, Jó reggelt Vietnam, volt egy világhírű könyv Jó reggelt búbánat és sorolhatnám tovább a címeket.
A mai nehéz időkben, amikor nincs pénz beruházásokra, felújításokra és ezt is sorolhatnám tovább, akkor úgy gondolom, van egy tőke, amellyel sokkal inkább élhetnénk, és szebb, jobb lenne az életünk: ez az udvariasság.
Tovább megyek. Néhány évvel ezelőtt Pannonhalmán jártam Várszegi Asztrik főapát úrnál, akinek a szobájában volt egy felirat: két ember között a legrövidebb út egy mosoly.
Jó napot kívánok minden kedves Olvasónak!
