6.1 C
Budapest
2026 május 1, péntek

Lehet,

hogy első pillanatban meghökkentő és furcsa lesz, amit írok – az még közhely, hogy minden rosszban van valami jó, – de lehet, hogy a tunéziai, egyiptomi, jordániai helyzet a turizmusnak előnyt is jelent.

Persze nem jó, hogy, ha egy országban nincs nyugalom, nem jó, ha egy bevált turistaparadicsom nem működik, nem jó, ha az illető ország bevételének jelentős százalékát adó turizmus leáll, de talán, ha a küldő országok szempontjából új desztinációkat kell felfedezni, esetleg ez is hozzájárulhat újabb országok gazdasági fejlődéséhez – akkor talán jó.

Főszerkesztő

{module 221}

Lehet, hogy furcsa okfejtés és még egyszer mondom, hogy nem örülök az észak-afrikai országokban kialakult feszültségeknek, és remélhetőleg rövidesen újra beindul ott is a turizmus. Egész Európa lázasan keresi az új helyeket, hiszen a klasszikus nyári helyek már meglehetősen túlzsúfoltak.

Az utóbbi napokban sokszor játszom a gondolattal, ha én utazási irodás lennék, merre kacsintgatnék, – valószínűleg olyan irányba, amely még anyagilag elérhető.

Valószínűleg felértékelődik Bulgária és Románia, netán az egykori legendás Szocsi, s ha van az albánokban gyors alkalmazkodó készség, akkor a gyönyörű albán tengerpart is számításba jöhet. Talán az is merésznek tűnhet, de én megpróbálnám felfedezni Észak-Európát is – fantasztikus, sokak számára eddig ismeretlen világ. Gondoljunk csak a hosszú „fehér éjszakákra”

S akkor még nem beszéltem a legkézenfekvőbb dologról.

A hazai turizmusról.

Miért kell minden évben külföldre menni?

Ehhez a hazai kihíváshoz szintén kell a szakma gyors reagálóképessége – a szállodáktól a falusi turizmusig.

S, ha mindehhez hozzájön az üdülési csekk vagy a Széchenyi kártya – akkor soha nem látott lehetőség nyílik a belföldi turizmus fellendítésére.

Murányi Péter

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Wolf András sztárséf különleges őszi hagymaleves receptje

Vigyél energiát a szürke őszi napokba! Ne engedd, hogy a borús őszi-téli napok elrontsák a kedvedet, inkább hívd meg a barátaidat egy különleges őszi finomságra!...

Cobb saláta – klasszikus amerikai saláta csirkével, baconnel és rokfort sajttal

Mi az a Cobb saláta? A Cobb saláta az amerikai konyha egyik legismertebb összetett salátája. Gazdag, fehérjében és friss zöldségekben bővelkedő fogás, amely gyakran teljes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!