tudom, hogy olvasóim közül naponta hányan utaznak busszal, villamossal, de mióta ellopták az autómat naponta kétszer, háromszor ülök/állok járművön.
Azt is mondhatnám – magamra nézve cinikus módon –, ismerkedem a való világgal. Kicsit másképp, mint ahogyan az ezen a néven futó televíziós sorozat bemutatja.
Több kérdésem van.
Az első, hogy egy külföldi hogyan ismeri ki magát az irányító táblákon, a megálló oszlopokra helyezett menetrendeken,- különösen este, amikor nincsenek kivilágítva- és ha tisztességes, akkor hol és hogyan tud jegyet venni a meg nem található, vagy nem működő automatákból.
S, ha jön az ellenőr? Egy magántanárnak aranybánya lehetne a BKV ellenőreinek az oktatása, még akkor is, ha fél áron vállalná.
Azt sem értem, hogy hol és mikor tudják a troli és autóbuszok üléseit ily galád módon összefirkálni, hiszen legtöbbször utasokkal teli járművek közlekednek.
Sokfelé jártam a világban, de ilyet sem délen, sem északon de még keleten sem tapasztaltam. Nyugatról most nem beszélek.
Aztán egyre feltűnőbb az új jelenség, hogy a 15-35 közötti korosztály a fülében madzaggal utazik. Először azt hittem, ennyi rádiótávírász vagy menetirányító, netán pilóta került mellém.
Nem. Nekem, az ártatlan öregúrnak naponta abban a szerencsében van részem – és még néhány ezer utasnak , hogy a baloldalamon álló gyönyörű szőke lány – szívesen megismerkednék vele – a La Paloma-t, a jobb oldali terepjáróba öltözött fiatalember techno-t, a mögöttem ülő magyar slágereket hallgat a mobiljából.
Olyan hangosan, hogy 5 méteres körzetben egyszerre három zenét is élvezhetnek az utasok.
Tulajdonképpen jó érzés, hogy a BKV jegy árában a kultúra is benne van.
Irigylem a jövő fül-orr-gégészeit. Lesz munkájuk. Nem sokára a 3 millió nagyothalló országa leszünk.
Persze már most is vannak dolgok, amelyek süket fülekre találnak.
Murányi Péter
