HomeGSZT+KözéletTrükkös éttermi pénztárgép

Trükkös éttermi pénztárgép

305 millió forint bevételt akart eltitkolni – és ezzel az adózás alól kivonni – az a Pest megyei éttermet üzemeltető vállalkozás, amely pénztárgépe adatait illegálisan elektronikai megoldással hamisította meg. A Nemzeti Adó-  és Vámhivatal (NAV) vizsgálja az ügyvezető büntetőjogi felelősségét – olvasható a NAV közleményében.

{module 221}

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának ellenőrei egy korábbi próbavásárlás alkalmával arra figyeltek fel, hogy bár a vásárlás ellenértékéről szabályos pénztárgépi nyugtát, illetve az áfa törvényben meghatározott adattartalmú elektronikus pincérblokkot kaptak, ez utóbbi megjelenése alkalmas volt a nyugta „helyettesítésére” és így a fogyasztók megtévesztésére. 

A revizorok pénzügyőrökkel és informatikusokkal tértek vissza és elvégezték a cég számítógépén található adatok mentését. Az adatmentés során kiderült, hogy a pénztárgép PC bemenettel rendelkezett, így az eladó egy meghatározott funkció billentyű alkalmazásával, vagy annak mellőzésével dönthetett úgy, hogy a vásárlást megjeleníti-e a pénztárgépben, vagy – számítógép segítségével – csak a megtévesztő pincérblokkot nyomtatja ki. 

Az adatok alapján egyértelművé  vált, hogy a társaság négy éves működése alatt 305 millió forintot meghaladó összegű bevételt titkolt el, miközben bevallásai szerint több éve veszteségesen üzemelt és az áfa fizetési kötelezettségét is minimalizálta.

Az adózónál a NAV azonnali átfogó vizsgálatot rendelt el, mely során az adóhiány és bírság megállapításán túl, vizsgálják a társaság ügyvezetőjének büntetőjogi felelősségét is. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tapasztalatai szerint egyes vendéglátósok ma már elsősorban nem a nyugtaadás kikerülésével trükköznek, hanem manipulált szoftverek révén igyekeznek a bevételt eltitkolni.

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Királyi vadvacsora nemcsak ünnepekre

A vadászat az ember egyik legősibb tevékenysége és Magyarországon is évszázadokra visszanyúló  hagyománnyal rendelkezik. Kevesen tudják, de hazánk a gímszarvas trófeák tekintetében például mindig...

Bigos recept – Hagyományos lengyel káposztás-húsos egytálétel

A Bigos, más néven „vadászragu” (lengyelül: Bigos), a lengyel konyha egyik legismertebb és legkedveltebb nemzeti étele. A fogás alapját savanyú káposzta, friss fejes káposzta,...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!