6.1 C
Budapest
2026 június 13, szombat
HomeTurisztikaBelföldÚj turisztikai szálláshelyek Szécsényben

Új turisztikai szálláshelyek Szécsényben

Turisztikai szálláshelyeket komfortosítottak és új, négyévszakos szállásokat is kiépítettek a Szécsényben lévő Robinson-szigeteken. A beruházásokat az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos adta át szombaton a Nógrád megyei szabadidős létesítményben.

Révész Máriusz elmondta, tavaly november óta 61 millió 700 ezer forintnyi fejlesztés készült el a területen, 40 millió forintos költségvetési támogatással az Aktív Magyarországért Program részeként. Ebből a pénzből épült ki az áramellátás, a napelemes rendszer, valamint épültek meg az új négyévszakos szállások – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy 2018 óta 98 turistaház-, vízitúramegállóhely- és zarándokház-fejlesztést támogattak, és kitért rá, hogy változott a társadalmi igény: a kutatások szerint az aktív turisztikai lehetőségeket többen keresik, mint a fürő-, gyógy- vagy wellnessturizmust.

A szabadidős rendezvények számának szaporodására példaként említette, hogy Magyarországon 2012-ben 65 félmaratont rendeztek, míg 2018-ban 250-et.

A horgászatra, táborozásra, csapatépítésre, vízi sportokra alkalmas Robinson-szigetek négy kilométerre található Szécsénytől, a „NATURA 2000” természetvédelmi területen van két 3,5 hektáros tó és az Ipoly folyó két kilométer hosszú holtág rendszere.

Varga Béla ügyvezető igazgató elmondta, 1998-ban, a téesz megszűnése után 47 tulajdonostól vásárolták meg a területet, rekultiválták a holtágakat, faházakkal biztosították a szállást, de áram mindeddig nem volt a szigeten. Az utóbbi években fogadóépületet, kalandparkot, 20 darab kétszemélyes faházat építettek, és komfortosították, például klímával is ellátták a napelemes tetejű házakat.

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője a nógrádi, Börzsöny, Cserhát vidéki természeti világról beszélt, amely szavai szerint feladatul is adja az aktív turizmus fejlesztését.

Ismertette, Vác és Balassagyarmat között több kisvonat kerékpártároló kocsikkal közlekedik a fő turistaszezonban, Szobtól Ipolytarnócig pedig kajak-kanu útvonal alakult ki az Ipolyon szlovákiai és magyarországi bázispontokkal, ezek egyike a Robinson-szigetek.

A fejlesztésben dolgozó vállalkozóknak Révész Máriusz és Stayer László, Szécsény polgármestere adott át okleveleket.

MTI
fotó: Komka Péter / MTI

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

Egres granita

Hozzávalók az Egres granita elkészítéséhez: 1/2 kg egres50 g gyümölcscukor4 dl víz2 db lime leve1/2 citrom leve Elkészítés: Az egrest...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!