6.1 C
Budapest
2026 április 26, vasárnap
HomeTurisztikaFesztiválPénteken megérkezett a 10 milliomodik Sziget látogató

Pénteken megérkezett a 10 milliomodik Sziget látogató

A kezdetektől számított 10 milliomodik látogató pénteken dél körül lépett be a Szabadság Szigetére. Mint elmondta, hamarabb tervezte az érkezést, de a késés okán most egy örökbérlet boldog tulajdonosa lett.

Szerencsésen késett az eredeti terveihez képest Veronika, aki délelőtt 11-körül szeretett volna kiérni a Szigetre, így azonban dél körül jutott ki a fesztiválra, ahol a bejáratnál már várták a kezdetektől számított 10 milliomodik Sziget látogatót. Veronika az Imagine Dragons koncertjére volt kíváncsi és nagyon meglepte, hogy a pénztárban a szervezők fogadták a hírrel, hogy ő lett a nagyon várt Szitizen. Mint elmondta, bár idén csak a pénteki napot tervezte itt tölteni, a frissen kapott bérlet birtokában bizonyára visszajön még a héten.

Az első Szigeten még 43.000 látogatója volt a rendezvénynek és tavaly már több mint tízszeresére nőtt a 6 nap alatti látogatók száma. Érdekes egybeesés, hogy pont a 30 éves Szigetre érkezett meg a kezdetektől számított 10 milliomodik vizitor, ha úgy tetszik tehát, az elmúlt három évtizedben egy magyarországnyi látogatója volt már a Szabadság Szigetének.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Kwarezimal recept — máltai édesség a böjt idejére

Mandulás-fűszeres böjti sütemény Máltáról, melynek jelentése a húsvét előtti negyven napos időszakra utal A Kwarezimal szó (olasz eredetű: Quaresima, latin Quadragesima) a húsvét előtti negyvennapos...

Nyúlcomb provanszi módra – klasszikus francia recept

A nyúlcomb provanszi módra egy mediterrán aromákkal átitatott, ízletes francia étel, mely a provanszi fűszerkeverék, friss fokhagyma, olívabogyó és fehérbor különleges harmóniájával varázsolja el...