Gondolkoztam ennél kicsit hatásvadászabb címeken is, de aztán végül úgy éreztem, hogy ehhez a fantasztikus nőhöz, ehhez a zseniális vacsoraélményhez csak ez az egyszerű cím passzol. Pedig nem kérdés, hogy az – egyetlen franciaországi nőként – három Michelin-csillagos Anne-Sophie Pic éttermében elfogyasztott vacsora ott van életem legjobb gasztroélményei között. A lyon-i nagy gasztrokaland nem csak főzésben, hanem a hétvégi kirándulásokban is manifesztálódik, ennek egyik legfontosabb állomása volt Pic.
Rengeteg egyéb kitüntetése mellett a világ 50 legjobb éttermét tartalmazó lista (amikben eddig csak kevésben ettem sajnos) is foglalkozik vele, idén ő kapta a világ legjobb női séfje díjat. Ebben a kérdésben nem tudok egyértelműen állást foglalni, meg kell még ismernem az összes többit is hozzá 🙂 Igaz, pár 3-csillagos nőtársának legalább egy fogását kóstoltam már Paul Bocuse 85. születésnapi gálavacsoráján, ahol persze Pic is főzött a 200-csillagos vendégseregre.
Valence-ben, Lyontól 100km-re délre, Provance kapujában van az étterme, több generáció óta viszik a szakmát, némi költözés volt csak a régión belül. Bár Anne-Sophie megpróbált pár évre kitörni a kényszerpályáról, szerencsére végül feladta, és üzletasszonykodás helyett visszatért a konyhába. És nagyon jól tette, legalábbis én nagyon boldog voltam mindennel, ami elém került nála. Hihetetlen frissesség, kreativitás, egyéniség tükröződik az ételeiben, amit volt szerencsém aztán másnap reggel személyesen is megtapasztalni, amikor – részben az előző esti taxis (!), Jean-Pierre, közbenjárására – meghívott reggelizni és beszélgetni is tudtam vele. Lenyűgözően kedves és szerény nő, egész beleszerettem…
Ebben persze elég komoly szerepe volt a vacsoramenünek is:
Üdvözlőfalatok a teraszon, egy pohár Billecart-Salmon Pic Special Edition Champagne kíséretében:
Szerencsére a szerviz csak késve kap észbe, hogy egyszer már üdvözöltek, szóval még egy kör (pezsgőből nem):
Van kenyér is
Aztán indul a csoda, első (t)ételében még csak lassan bevezetve ebbe az izgalmasan feminin és fantáziadús világba: A répa és a narancsvirág. A répazselé (alul, nem látszik) frissen és mousse formájában, hozzá narancsvirágos joghurt és Voatsiperefery bors. Üdítően könnyű, de még nem elég mély, jó felkészítés a folytatáshoz.
Az egyik kedvencem lett: a cékla. Sütve és főzve, ilyet bárki tud, de a Blue Mountain kávéval ízesített céklahab brutálisan érdekessé teszi, a high-bush áfonya pedig savas kíséretet ad. Zseniális.
Szardella-póré-kaviár, egy köztes meglepetés: a scampi. Rebarbarával főtt langusztin, zöld zeller szósszal és rebarbarával, tasmániai borssal aromatizálva.
A francia gyarmatokról származó hangzatos összetevők kissé mániákusan kerültek elő, mondanám, ha nem lenyűgöző lenne a végeredemény, így inkább csak hallgatok. A langusztin szinte semmi hőkezelést nem kapott, majdnem nyers, roppanós.
A Szent-Péter hal. Párolva, paradicsomlevesben, ami Tahiti Bora-Bora vaníliával van ízesítve. Khm. Viszont – bár például Guy Savoy-nál is ettem már vaníliás halat, ott nekem nagyon erőszakos volt az illata, itt csak finoman érződik, és fantasztikus. De még inkább felejthetetlen a paradicsom, ami különböző formákban és színekben jelenik meg, részben molekuláris játszadozásként, és olyan intenzív és csodálatos az íze, hogy szinte háttérbe szorítja a – természetesen tökéletes – halat is.
Egy kis felfrissülés: citromzselé mogyoróhabbal.
Galamb a farmról. Amúgy is nagy kedvencem a galambhús, de ez a példány életem legjobbja, annyira szaftos és omlós a húsa. Éppen csak finoman van füstölve, gyökérnövényekkel és zöld ánizzsal tálalva:
Meuax-i brie újragondolva. Bár ezt a szót nem szívesen írom le – kezd elcsépeltté válni -, de legalább akkor itt egy pozitív példa a használatára. A klasszikus sajt ezúttal könnyű habként, finoman vaníliával ízesítve, de semmi köze egy desszerthez, a szokásos édesség előtti francia sajtkocsit helyettesíti teljes sikerrel. Végtelen mennyiségben tudnám enni.
Aprósütik:
Fosóka Egy újabb váratlan köztes desszert, persze ők nem így mondták, de ez a „becsületes” neve a sárgaszilvának, hozzá mogyorós „gombóc”. Könnyű és üdítő.
Füge és matcha. Füge pirítva és krémben, zöld teával. Kiváló, de az előzmények olyan erősek voltak, hogy emiatt elhalványul.
Nehezen fogom elfelejteni a vacsorát, főleg mivel másnap sikerült személyesen is találkozni a művésznővel, de az már egy másik történet lesz.
Írta: világevő
