EU-elnökség: kifutópálya

Sikerrel zárt a Budapest AirportSikerrel zárta a Budapest Airport a magyar soros EU-elnökség csúcsidőszakát. Az év első  öt hónapjában közel kétezer járatot érintett az elnökség, ami a teljes forgalom közel öt százaléka. Eközben több mint két és fél ezer, egészen pontosan 2 659 delegációt látott vendégül a repülőtéri elnökségi váró, amely mintegy kilencezer vezető politikust, szakértőt és kísérőt jelentett. A féléves EU-utasforgalom – becslések szerint – elérheti a 40.000 főt, ami megfelel a repülőtér másfél napi forgalmának. A Budapest Airport repülőtéri forgalmi szakemberei, valamint a hatóságok és a kiszolgálócégek példás együttműködése révén a hat EU-s hónap alatt mindössze három járat késett, ami az EU-elnökség miatti rendkívüli készültségnek tudható be.

{module 221}

Magyarország soros Európai Uniós elnökségének félévét felkészülten várta a budapesti repülőtér. Ez nem merült ki az elnökséget köszöntő dekorációban, ami egy, az irányítótoronyra kifeszített, több emelet magas köszöntő felirat, vagy a 2A terminál bejárata feletti tábla. A Budapest Airport valamennyi repülőtérüzemi valamint légiforgalmi szakszolgálata azon dolgozott, hogy gördülékenyek, valamint az utasforgalom számára szinte észrevehetetlenek legyenek az elnökséggel járó korlátozások.

A gondos tervezésre szükség is volt: január 1. és május 31. között, az EU-elnökségünk legforgalmasabb időszakában 2 659 delegáció 9 008 tagja érkezett Budapestre az öt hónap alatt – a kormányvárókon keresztül. Emellett közel 80 kormány- illetve államfői szintű készültséggel járó légijárat is volt (ekkor van a legnagyobb készültség és korlátozás a repülőtér területén és környékén.) Ennek tükrében kész csoda, hogy január és május között mindössze három járat volt kénytelen a földön várakozni az EU-s különgépek forgalma miatt.

Fontos tény az is, hogy 2011 első öt hónapja minden idők legforgalmasabb évkezdete volt a Liszt Ferenc repülőtéren, összesen 3,16 millió utassal. A magyar EU-elnökség hivatalos légitársasága, a Malév a küldöttségek közel 40 százalékát fuvarozta, háromszor annyit, mint a második legtöbb delegáltat szállító német Lufthansa. Az érkező küldöttségek mintegy 10 százaléka érkezett magánrepülővel.

A Budapest Airport 2010-ben elkészült beruházása, a Magyar Posta számára megépített nemzetközi postakicserélő központ kisebb átalakítás után kiváló helyszínként szolgált a küldöttségek fogadására és továbbutaztatására. A kiemelt vendégszeretet, valamint az ország egyik jellegzetes párlatának bemutatásáért ebben az elnökségi váróban helyezték üzembe az első pálinka automatát. Nagy sikerrel: a hungarikumnak számító gyümölcspárlatok gondoskodtak arról, hogy egy diplomata se távozzon rossz szájízzel.

„Az Európai Unió soros elnöksége a repülőtér számára kiemelt jelentőségű időszak volt, az elmúlt hónapokban Európa tekintete Magyarországra szegeződött.” – összegezte az elmúlt fél évet Somogyi-Tóth Gábor, a Budapest Airport EU-s elnökségi projektjének vezetője. Hozzátette: „Számunkra fontos volt, hogy az ide érkező magas rangú vendégek egy nemzetközi repülőtérhez méltó, első osztályú kiszolgálással találkozzanak. A repülőtér egyben az ország kapuja, a vendégek számára az első, elutazásnál pedig az utolsó élmény Magyarországról. Büszkék vagyunk rá, hogy a Budapest Airport hozzájárulhatott a magyar Európai Uniós elnökség sikeréhez.”

{module 221}