az a pénzspórolási elvárás, pontosabban pénz elvonás, amely a magyar idegenforgalom központi marketing kereteit sújtja, de ugyanilyennek nevezném azt is, amilyen keretszűkítés jellemzi a szállodákat, éttermeket.
Nem elég a bruttósítás, ehhez jönnek a növekvő üzemanyagárak és közüzemi díjak, az élelmiszer nyersanyagok árának drasztikus emelkedése – csupán egy példa: 55Ft a tojás -, a kiutazással foglalkozó irodák számára a kiszámíthatatlan árfolyamok… és sorolhatnám tovább.
Mi a megoldás?
Visszanyúlni a háborús időkhöz, mikor sorba jelentek meg azok a kisfüzetek, hogy hogyan takarékoskodik a magyar háziasszony?
Lehet, hogy a drága vegyszerek helyett mosáshoz, vagy akár WC fertőtlenítéshez újra jön a kilós csomagokban kapható szódabikarbóna, mikor a szállodai ágyneműhuzatokat házi varrónők fogják foltozni. Vízkőoldóként előtérbe kerül az ecet, újra előkerül a legjobb fehérítő a nátrium perkarbonát – magyarul mosószóda -, ugyanazt tudja, mint a mai szupercsoda fehérítők, a szállodák és az éttermek újra befőznek, de még az is lehet, hogy a gyűjtött esővízzel fogunk locsolni.
Lehet, hogy demagóg sorok jönnek, mikor azt mondom, hogy a másik megoldás a forgalom növelése.
De nincs pénz a ma divatos marketingre.
Szeretném felhívni a figyelmet a pénz nélküli értékekre.
Itt is két dologra, ami egy: azaz a szolgáltatások minősége.
A szakmai színvonalra és a figyelemre. Ez a kettő nem kerül pénzbe. Valószínűleg nagyobb figyelmet kell fordítani szakmai versenyek szervezésére, a szakmai újdonságok megjelenésére és a szolgáltatók és a vendégek kapcsolatára.
Ne osztogassunk mosoly csekket, csak úgy egyszerűen mosolyogjunk: egymásra és a vendégre egyaránt.
A legjobb befektetés.
Murányi Péter
