HomeGSZT+KözéletBizottsági össztűz: Rác fürdő

Bizottsági össztűz: Rác fürdő

Április 15-én tartotta ülését az Országgyűlés Sport Turisztikai Bizottsága, amelynek egyik témája a Közép-európia Kezdeményezések (KEK), illetve a Visegrádi csoport (V4) idei magyar elnökségének turisztikai vonatkozásairól.

Rác Fürdő Budapest

Az elnökség ideje alatt a szervezők 35-50 KEK és közel 200 V4 rendezvény megtartására számítanak. Az egyik fő cél – a közelségből adódóan – Kassa – 2013 Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz való  csatlakozás.

Továbbra is kiemelt cél a harmadik piacokon való közös fellépés, mondta Nemes Andrea az NGM főosztályvezetője. Ennek szellemében ez év június 6-án Gödöllőn találkoznak a KEK és V4 országok államigazgatásban dolgozó turisztikai szakemberei, ahol megtárgyalják a közös fellépés mellett, az egészségturizmus, a kulturális turizmus és a fenntarthatóság kérdéseit, valamint az ezekhez kapcsolódó pénzügyi lehetőségeket. Különös tekintettel az EU-s források bevonására.

Csupán érdekesség ként jegyezzük meg, hogy az ülés idején kerül megrendezésre az érintett parlamentek és turisztikai szakértők közötti futball bajnokság.

A magyar elnökség kiemelt témája a vízumeljárások megkönnyítése, különösen Ukrajna és Oroszország utazói számára.

A bizottság tagjai György István budapesti főpolgármester helyettes beszámolóját hallgatták meg a Rác fürdővel kapcsolatban.

A főpolgármester helyettes elmondta, hogy amennyiben a most folyó csődeljárás alatt álló Rác és Nosztalgia Kft. többségi tulajdonosaival meg tudnak egyezni, akkor a fürdőt és a szállodát magába foglaló intézmény ez év végén megnyílhat. A tét nem kicsi, mint egy 8 milliárdos közvagyon ügyében kell megegyezésre jutni, de nem csak a tulajdonos magánszemélyekkel, hanem a hitelező bankkal is, majd felmerül a kérdés, hogy az új tulajdonosi arányokkal, a hitelekkel, hogyan oldják meg a működtetést.

György István elmondta, hogy a kialakult helyzetért a korábbi városvezetés a felelős és a hitelkivásárlás finanszírozására felhasználják „a korábbi városvezetés hagyatékának rendezése” elnevezésű tartalékalapot.

Hogy lesz-e – az eredeti elképzeléseknek megfelelően – a Citadelláig futó felvonó és kiemelt buszparkoló  azt egyelőre nem lehet tudni.

fotó: wikipedia.org

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

Orjaleves

A hízót a házi disznóvágásoknál orjára (gerincre) vagy karajra bontották. Karajra bontás esetén a hátára fektetve a hasüreg irányából a gerincet középen kettéhasítva vágták...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!