Elhunyt Kiss Imre

A Művészetek Palotájának első vezérigazgatójaA Művészetek Palotájának első vezérigazgatója 69 éves volt.

Életének 69. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első, alapító vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál létrehozója.

{module 221}

Kiss Imrét a Művészetek Palotája saját halottjának tekinti. A kulturális szakember pályája legnehezebb kihívásaként kapta meg a felkérést Magyarország új kulturális komplexuma, a Művészetek Palotája irányítására, amelyet páratlan gyorsasággal emelt a nemzetközi élvonalba.

Kiss Imre 1943-ban született Galántán. 1965-ben végzett az Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, majd 1967-69 között a Közgazdaságtudományi Egyetem belkereskedelmi szakán. 1970-72 között a Szegedi Jogtudományi Egyetemen folytatott kiegészítő tanulmányokat.

1965-től az idegenforgalom területén dolgozott különböző vezető beosztásokban, 1981 és 1990 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál alapító igazgatójaként tevékenykedett. 1991-ig az Országos Filharmónia ügyvezető igazgatója volt, majd 1994-ig a Balatonvilágosi Club Aliga kormánybiztosa. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Operaház ügyvezető igazgatói, illetve megbízott főigazgatói posztját töltötte be. 2001-től 2003-ig a Vígszínház ügyvezető igazgatója volt.

Egy régi kolléga Bércziné Kristóf Ágnes ezt írta:

„1972 telén Belgrád, Hotel Yugoslavia, „Hungarian gastronomical days” csapatát vezette Imre. Felejthetetlen 2 hónap volt a 12 fős csapatnak .Mindez megtűzdelve Puskás Öcsivel és csapatával a Panatinaikosszal. Panatinaikosz-Zrvena Zvezda. Sajnos az eredményre nem emlékszem pedig nagy meccs volt. Utána Öcsi bácsi reggelig huzatta a cigánnyal és Imre mindent megtett a maradéktalan „hazai „hangulatért.Ne felejtsük el, hogy ekkor még Puskás nem tehette be a lábát Magyarországra és még jó pár évig nem. Mostmár egyikük sincs közöttünk. Nyugodjanak békében.”

{module 221}