HomeGSZT+KözéletVendéglátósok tüntettek a Hősök terén

Vendéglátósok tüntettek a Hősök terén

Tüntettek a vendéglátósok vasárnap délután a Hősök terén, amiért a miniszterelnök legalább március végéig nem oldja fel a korlátozásokat, így az éttermeknek, kocsmáknak továbbra is zárva kell tartaniuk.

Helyszíni tudósítónk szerint nagyjából 100-200 ember gyűlhetett össze a téren, míg a rendőrök körülbelül kétszer annyian voltak. A tömeg többször is azt skandálta, hogy „kompromisszumot a vendéglátásban”.

Vendéglátósok tüntettek a Hősök terén

Miközben a tüntetés két szervezője beszédet tartott, az rendőrök szép lassan igazoltatni kezdték a tömeg szélén álló embereket, majd egyre haladtak belejebb. Még a tér körül álló bámészkodókat is igazoltatták. Tudósítónk szerint volt olyan tüntető, aki dühösen reagált, de a rendőrök alapvetően senkit nem büntettek meg, csak figyelmzetettek.

A tiltás ellenére korábban több étterem is bejelentette, hogy ki fognak nyitni, mert úgy érzik nem kapnak elegendő segítséget a kormánytól az életben maradásra, sokan arról számoltak be, hogy a beígért bértámogatások is csúsznak, aminek a felgyorsítását megígérte a kormány. (444.hu)

gszt
gszthttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egyszerű zabpehely szelet recept

Könnyen és gyorsan elkészíthető édesség 15 perc alatt, négy összetevőből A házi sütés nem feltétlenül igényli a hosszú hozzávalók listáját, vagy bonyolult technikákat. Ezt az...

DoubleTree Chocolate Chip Cookie recept

A DoubleTree by Hilton nyilvánosságra hozta ikonikus csokoládédarabos kekszének hivatalos receptjét Kevés szállodalánc rendelkezik olyan gasztronómiai ismertetőjeggyel, amely önálló márkaértékké vált a vendégek szemében. A...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!