Szeged megmenti a Virág Cukrászdát
A szegedi Virág Cukrászda megvásárlásáról döntött a városi önkormányzat. A közgyűlés úgy határozott, hogy az önkormányzat háromszáz millió forintért megvásárolja Szeged egyik legrégebbi cukrászdáját. A cukrászdát profilkötöttséggel adják majd bérbe.
Botka László, a város szocialista polgármestere hangsúlyozta: a belváros világhírű nevezetességének megmentésére nem volt más lehetőség. Ha a jelenleg magántulajdonban, de már felszámolás alatt álló Nagy Virág épületét a város nem veszi meg, a jogszabályok szerint nem lett volna lehetősége az új tulajdonost arra köteleznie, hogy cukrászdaként működtesse az ingatlant – közölte.
***
Budapest online előretörése
A 2009 júniusában, a nyári kaland kampány részeként elindított Facebook rajongói oldalon, Budapestet és a budapesti programokat népszerűsíti a BTH Kft.
A naponta frissülő tartalommal jelentkező Visit Budapest rajongóinak száma a kampány óta folyamatosan nőtt, és november óta, amióta a budapestinfo-n is lehet hozzá csatlakozni mintegy meghétszereződött, és jelenleg már 2 és félezer rajongót számlál. Az oldalon egyrészt folyamatos információt kapnak a látogatók Budapestről, budapesti programokról, ezen kívül képeket, videókat nézhetnek, ugyanakkor küldhetnek és kommentálhatnak is, utazási tippekkel segíthetik egymást.
A legnagyobb számban magyarok, olaszok és spanyolok látogatják és hetente több mint 200 interaktív tevékenység, like, komment és faliújság kiírás történik a népszerű rajongói oldalon. Kedvenc oldalai között népszerűsíti többek között a Sziget rajongói oldalát, a Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum, a Taste Hungary, a Wamp és a Cinetrip oldalát is.
A téli Facebook kampány keretében a rajongók beküldhették téli budapesti fotójukat, mellyel forralt bort nyerhettek, és hasonló interaktív Facebook kampányt terveznek a nyárra is.
A népszerű You Tube-on, ma már közel 100 Budapest filmet helyezett el a BTH, melyek közül jelenleg a gyógyfürdőkről és az épített örökségről szóló filmek a legkedveltebbek, ennek a kettőnek a nézettsége 50 ezer felett van.
A BTH weboldalaira a google kereső segítségével jutnak a legtöbben, de mind a honlapokon, mind a különböző közösségi oldalakon (Facebook, YouTube, Twitter, Myspace) való Budapest megjelenéseket a BTH naponta frissíti és folyamatosan publikálja saját és partnerei weboldalain és valamennyi hírlevelében.
A BTH a jövőben is rendkívül fontosnak tartja a fokozott online jelenlétet, mert az internet nemcsak a mai világ elsőszámú tájékozódási és kommunikációs eszköze, de szórakoztató funkciót is ellát, hiszen a közösségi oldalakon a turista saját maga is bekapcsolódhat egy intézmény vagy város életébe.
***
Busszal a Duna közepén
Különleges vízi és szárazföldi városnézésre hívta a Magyarországra akkreditált külföldi újságírókat a Riverride és a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. A tavaly szeptemberben indult vállalkozást nagy érdeklődés fogadta a belföldi és külföldi közönség körében egyaránt. A kimondottan turisztikai célra kifejlesztett kétéltű jármű, mely a budapesti kínálat új színfoltja, a kontinensen is egyedülálló.
A BTH Kft. tavaly indított élményalapú marketingkoncepciója a ’Cultural Adventure’ Budapest új, különleges arcát, élményhelyszíneit, attrakcióit helyezi a turisztikai promóció középpontjába. A BTH Kft. éppen ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő külföldi újságírók is megismerkedhessenek az olyan Budapestet fémjelző különleges attrakciókkal, mint például a Riverride.
A BTH 2009 óta tagja a HIPA-nak (Hungarian International Press Association), melynek tagjai részére eljuttatja a legfrissebb budapesti híreket, újdonságokat, valamint eseményeire, sajtótájékoztatóra küld meghívásokat. A HIPA újságírói konstruktív javaslataikkal és rendszeres publikációikkal nagymértékben hozzájárulnak Budapest pozitív imázsához, segítenek a budapesti turisztikai vonzerők valamint a budapesti kulturális kaland élményének közvetítésében.
***
Budapesten tartja éves konferenciáját
a Turisztikai Kutatók Szakmai Szövetségének Európai Tagozata
A Magyar Turizmus Zrt. szakmai együttműködésével 2010. április 21-23. között, Budapesten kerül megrendezésre a Turisztikai Kutatók Szakmai Szövetsége, a Travel and Tourism Research Association (TTRA) Európai Tagozatának éves konferenciája „Egészség, wellness és a turizmus – egészséges turisták, egészséges üzlet?” címmel. A háromnapos eseményen 33 országból több mint 80 előadást tartanak desztinációk és fejlesztés, termékfejlesztés, utazás az egészségért, életminőség, az egészségturizmus hatásai, az egészségturisztikai desztinációk és termékek márkázása, marketing és menedzsment, holisztikus szemléletű turizmus, stratégia és tervezés, valamint „Milyenek a látogatók? – érzékelések, elvárások, motivációk” szekciókban.
A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt feladata Magyarország egészségturisztikai kínálatának népszerűsítése, a Turisztikai Kutatók Szakmai Szövetsége (Travel and Tourism Research Association – TTRA) Európai Tagozatának éves konferenciája pedig kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a külföldi szakma figyelmét felhívja Magyarországra és hazánk egészségturisztikai kínálatára.
A konferencia célja az alábbi területek elemzése:
- Az életminőség és a jólét növelése érdekében miként változnak a szabadidős tevékenységek, az utazások?
- A gyógyturizmus fejlődési irányai: a tradicionális gyógyítástól a megelőzésig.
- A klasszikus (pl. termál, sportturizmus) és az új turizmusformák (pl. holisztikus, kaland) szerepe az egészség javításában és a wellnessben.
- Befektetések az egészség- és wellnessturizmusban.
- Specialitások az egészség- és wellnessturizmus tervezésében, menedzsmentjében és marketingjében.
A program részeként április 21-én, délelőtt külön szekciót szerveznek a magyar piac sajátosságainak megvitatására, I. Health Tourism Forum néven. Ugyanezen a napon diákkonferenciát és workshopot is rendeznek, amelyre az érdeklődő diákok mellett az egészségturisztikai témában szakdolgozatukat vagy doktori disszertációjukat író hallgatókat is várják. A konferencia keretében, április 23-án a résztvevők megismerkedhetnek a Magyar Turizmus Zrt. egészségturisztikai marketingtevékenységével, Szűcs Balázs, az MT Zrt. marketingigazgatójának előadásában. A konferenciára a résztvevők különböző tanulmányokkal, kutatásokkal jelentkezhetnek, melyek közül a legjobbat díjazzák. A „Best Paper Award” nyertesének járó díjat Szűcs Balázs nyújtja át április 22-én egy gálavacsora keretében.
Az egészségturizmus kiemelt termékként szerepel a Magyar Turizmus Zrt. 2010. évi marketingtervében és a 2010-2012-es éveket felölelő marketingstratégiájában is, összhangban a 2013-ig szóló Országos egészségturisztikai stratégiával. Hazánk gazdag egészségturisztikai kínálatára a nagyszabású szakmai eseményen kívül számos más eszközzel is felhívja az MT Zrt. a figyelmet belföldön és külföldön egyaránt. A magyar nyelvű, regionális kiadványok és a 2010 őszére két célcsoport (wellness-turizmus és gyógyturizmus) számára elkészülő ajánlati katalógusok mellett a Társaság egészségturisztikai kiadványai angol, német és lengyel nyelvi változatban jelennek meg. A nemzeti turisztikai marketingszervezet egészségturisztikai tematikájú honlapja, a wellness.itthon.hu hamarosan orvosi menüponttal és betegség szerinti szolgáltató-keresővel is segíti az érdeklődőket. A honlap a magyaron kívül angolul, németül és oroszul is elérhető. A környező országokban továbbá az MT Zrt. road show-k, szakmai találkozók és tanulmányutak segítségével, belföldön pedig regionális akciókkal is népszerűsíti a magyar egészségturisztikai kínálatot.
Mint ismeretes, figyelembe véve Magyarország kedvező egészségturisztikai adottságait, a turisztikai szakma véleményére alapozva az MT Zrt. a témaévek sorát 2011-ben az Egészségturizmus Évével folytatja.
***
Szlovák bemutatkozás
A Szlovák Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, a Gazdasági és Kereskedelmi Osztály, a Szlovák Intézet és a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal 2010. április 8-10-én bemutatót szervez a Budapesti Nagyvásárcsarnokban a szlovák gasztronómiai termékekből és Szlovákia idegenforgalmi kínálatából.
***
Veteránautók a Balatonnál
2010. április 25-én, immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a LOTUS RETRO Concours D’elegance Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás a Hévízi Rogner Szálloda parkjában. A versenyt megelőzően, április 24-én, szombaton az autók parádés felvonuláson vesznek részt a Hévíz – Keszthely – Hévíz útvonalon. A tartalmas időtöltést gyermek- és felnőtt programok garantálják.
A rendezvényt a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) kommunikációs tevékenységében kiemelten népszerűsíti – tekintettel az esemény unikális jellegére, valamint az előszezoni rendezvénykínálatban betöltött szerepére.
***
VinCE Vacsora a Gundelben
A VinCE, a régió legnagyszerűbb boreseményének díszvendégei és előadói a Gundel étteremben ismerkedtek a magyar konyhaművészetre és a hagyományos magyar szőlőfajták boraira komponált vacsorával. A vendégek között négy MW (Master of Wine), élükön Jancis Robinsonnal, a „boristennővel”, egy Michelin csillagos francia séf, a Financial Times étteremkritikusa, a Decanter kiadójának tulajdonosai és nemzetközi borújságírók voltak.
A vacsora fogásait különös gonddal és figyelemmel tervezte és kivitelezte Merczi Gábor, a Gundel új séfje. Igyekezett a magyar konyha nyersanyagaiból, a hagyományos fogásokat óvatosan megújítva, a modern technológiák használatával, a Pannon Bormustrák kategóriagyőztes boraira komponált borsorhoz pontosan harmonizálva kialakítani a nyolcfogásos ételsort.
A legérdekesebb és legsikeresebb ételek:
Harcsa és folyami rák torta vízitorma szósszal és burgonya süteménnyel
Magyar szürkemarha melanzs édes paradicsom esszenciával és tejhabbal (a marhabordát 50 órán keresztül alacsony hőmérsékleten, vákuumzacskóban párolták)
Lángoló Gundel gőzgombóc
A Master of Wine-ok, akiket a borvilág Jedi lovagjainak is szoktak nevezni, a vacsora végén biztosítottak bennünket, nemcsak hogy az Erő volt velük, hanem az még gyarapodott is a mesés étel- és borpárosítások révén.
***
Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny
Franciaországban idén március 10-13. között, 17. alkalommal került megrendezésre a Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny. A szakértő bírálók az idei évben is szigorú előírások alapján zsűrizték a 37 országból nevezett Chardonnay szőlőből készült borokat és pezsgőket.
Összesen 887 minta érkezett és 296 érmet osztottak ki (65 arany, 174 ezüst és 57 bronz). Ezen a rangos versenyen idén ezüstérmet szerzett, a Törley Chardonnay Brut- és a Chapel Hill Chardonnay Brut pezsgő.
***
Föld órája: a teljes elsötétítés
– A Danubius Hotels 23 belföldi szállodájával vett részt a nemzetközi programban –
2010. március 27-én, szombaton este 20:30 perckor ismét világ szerte megrendezésre került a WWF Föld Órája elnevezésű nemzetközi kezdeményezés. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményének célja, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A programhoz csatlakozók, beleértve a Danubius Hotels Group valamennyi belföldi szállodáját, március utolsó szombatján este fél kilenctől egy órára kikapcsolták a mesterséges fényeket, ezzel szimbolizálva együttműködésüket.
Az idei évben a Danubius Hotels Group is bejegyezte szállodáit és részvételüket a „Danubius Goes Green” program keretein belül a www.earthhour.com oldalon, együttműködésükről biztosítva a WWF kezdeményezését. A szállodák vállalták azt, hogy tájékoztatják vendégeiket a kezdeményezésről, és kérik a maximális részvételt – egy órára a mesterséges világítás kikapcsolását. Természetesen az éttermekben gyertyafényes vacsora várta a vendégeket, különleges ajánlatokkal, néhány szállodában akusztikus zenével, vagy akár „Earth Hour” – koktél kínálásával, hogy kedvet csináljanak az érdeklődőknek a részvételre – ezzel is demonstrálva a téma, a fenntartható működés fontosságát.
A Föld Órája 2007-ben indult az ausztráliai Sydney-ből, majd 2008-ban vált nemzetközivé. Magyarország is ekkor vett először részt az akcióban, amihez akkor még csak 4 hazai település csatlakozott. 2009-ben már 88 ország 4000 települése, és több százmillió ember kapcsolta le együtt a fényeket. A Föld Óráján, olyan látványosságok is sötétbe borultak, mint a Brandenburgi kapu, az Eiffel Torony, a dubai Burj Kalifa, a világ legmagasabb épülete, és az Empire State Building, a Pekingben található Tiltott Város, valamint Róma büszkesége, a Trevi-kút. Magyarországon pedig többek között a tatabányai Turul, a Parlament és a Művészetek Palotája.
***
Vietnámban terjeszkedik az Accor
Az Accor, Vietnám legnagyobb nemzetközi szállodaüzemeltetője stratégiai terjeszkedést jelentett be a dél-kelet ázsiai országban. A tervek szerint további Novotelek, Mercure-ök nyílnak, bevezetik az ibis brandet és a MGallery-t, a jelenlegi szobakapacitásukat pedig megduplázzák.
Az Accor 1991-ben lépett be a vietnami piacra, és most a gazdaság erősödésével párhuzamosan komoly lehetőségeket látnak a térségben. Első Pullman szállodájuk és a második MGallery év végén nyílik, emellett 3 Novotel és 2 ibis nyitását tervezik hamarosan.
***
I. Turisztikai Olimpia – Kulturális programok
Az I. Turisztikai Olimpián –, mely június 2-6-a között kerül megrendezésre – nemcsak sportversenyekkel találkozhat a résztvevő és az érdeklődni vágyó, hanem kulturális és szakmai programokkal is.
A Kulturális programok a legkülönbözőbb és legizgalmasabb turisztikai programokat kínálják. Ezeken természetesen bárki részt vehet. Szeretettel várunk mindenkit, aki meg szeretné egy kicsit jobban ismerni országát, továbbá a külföldről idelátogató vendégeknek kínálunk lehetőséget, hogy bepillantást nyerhessenek kis országunk számos kincsébe.
Elengedhetetlenek a buszos városnézések és kirándulások (Budapest, Hortobágy-Debrecen, Pécs, Balaton, Dunakanyar és Bécs), valamint a hajókirándulások. Kihagyhatatlan a Lázár tanya látogatása is. A Lázár fivérek amellett, hogy nemzetközi hírnevet és szakmai elismerést szereznek kis hazánknak a lovas sportokban, igen látványos elemekkel gazdagított show műsorral várják a hozzájuk ellátogatókat. Mindezek mellett nem hiányozhat a kínálatból a Nemzetközi Kulturális Est, ahol izgalmas programok várják az érdeklődőket.
A budapesti hagyományos buszos túrán azokat a látványosságokat szemlélhetik meg, melyek mellett egy hétköznapi napon mindannyian elmegyünk, anélkül, hogy észrevennénk milyen értékek között élünk (Hősök tere, Andrássy út, hidak története, Fő utca nevezetességei, Budai vár, Citadella, Rákóczi út nevezetességei). Ezen kívül még több budapesti program közül választhatnak: részt vehetnek egy Opera és/vagy egy Parlament látogatáson is. Így betekintést nyerhetnek olyan színfalak mögé is, mely eddig – esetleg lehetőségeik vagy idejük hiányában – rejtve maradt.