HomeGSZT+Rövid hírekRövid hírek 2011.09.05.

Rövid hírek 2011.09.05.

GSZT szakújság Rövid HírekLengyelország egy hétvégére Budapest belvárosába költözik

A Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet prospektusokkal, képekkel, személyes információval mutatja be Lengyelország tájainak szépségét, műemlékeit, a magyar-lengyel közös történelmi múlt lengyelországi emlékeit, és az aktív sportolási lehetőségeket a szeptember 10-11-i hétvégén megrendezésre kerülő Királyi Vásárban.

{module 221}

Mindezeket természetes módon egészíti ki a népművészet, amit a helyszínen borostyánkőből készült tárgyakkal hoznak közelebb majd a látogatókhoz.
A lengyel népzenét, illetve táncokat a Central Passage-ban (Király utca) felállított színpadon vasárnap 11 órától ismerheti meg a közönség a POLONEZ Magyarországon működő néptáncegyüttes és a Lengyelországból érkező górál (hegyi lakók) zenekara tolmácsolásában.
A Király utca a rendezvény idejére igazi multikulturális találkozóhellyé válik majd, hiszen a magyar és lengyel mellett a brazil, az osztrák, a roma és az ír kultúrába is bepillantást nyerhetünk a műsorokon és kiállítókon keresztül.

*****

1,8 milliárd forint hitelből  épül a marcali gyógyszálló

Csaknem 1,8 milliárd forint hitelt kap a Magyar Fejlesztési Banktól a Marcali Szálloda Kft., a Hotel Medical és Életerő Center építésének folytatásához. A gyógyszálló építésébe eddig 1,8 milliárd forintot fektetett be a társaság többségi – egy izraeli érdekeltségű konzorcium – tulajdonosa – írta a Somogyi Hírlap.
„Az építkezés folytatása a hitel folyósításától függ: amint a pénz megérkezik a számlára,  várhatóan három-négy héten belül újra dolgoznak,” – számolt be a lapnak a szerződés aláírásáról Sütő László a beruházó Marcali Szálloda Kft-ben mintegy 10 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező marcali polgármester.  Mint azt Sütő László elmondta, szerint a szerződés része az is, hogy a beruházás műszaki átadásának határideje 2012. március 30., a pénzügyi elszámolásé pedig június 30.

*****

A világ legerősebb kávéja

A vendégek körében nagy népszerűségnek örvend a New York-i The Pulp & The Bean kávézó  specialitása, aminek a hivatalos neve Dieci, vagyis tíz olaszul, de sokan inkább a „pornós” becenevén emlegetik – írja a Nők Lapja Café.
A Diecit az egyébként latte kávékra és chai teára specializálódott tulajdonos, Tony Fisher vezette be, mert úgy gondolta, hogy a dupla eszpresszó semmire se elég, hiszen utána az ember újabb és újabb duplákat hajt le – akkor miért ne inna rögtön egy nagy bögrényi eszpresszót?
A brutális kávéból azonban nem kaphat minden vendég, Mr. Fisher a 40-es éveikben járóknak és idősebbeknek nem ad ekkora adagot, inkább más alternatívát ajánl helyette, hiszen ekkora mennyiségű koffein veszélyes lehet. Hazánkban egy eszpresszóhoz egyébként átlagosan 6-7 gramm kávét használnak fel, ebből elég gyenge, „vékonyka” ital születik, jobb helyeken azonban már 8-9 gramm kávéból készítik. Érdekes tény, hogy bár úgy érezzük, az eszpresszó a legerősebb kávé, és „megdobogtatja a szívünket”, a kotyogósban készült vagy amerikai típusú hosszú kávénak általában jóval magasabb a koffeintartalma.

*****

Egyre jobban kedveljük

Az ízesített sörök immár 5,6%-ot képviselnek a teljes hazai sörpiacból, derül ki a Nielsen 2011. július havi sörpiaci adataiból. A Borsodi Friss piaci részesedése elérte a 2,3%-ot, amely piacvezető pozíciót jelent ebben a kategóriában. A dinamikusan növekvő szegmensben háromféle ízesítéssel van jelen a márka: citrom, grapefruit és alma. A júliusi hűvös időjárás nem segítette ugyan az eladásokat, az ízesített kategória azonban továbbra is a fogyasztók kedvence.
Az évek óta nehéz helyzetben lévő hazai sörpiacon valódi bombaként robbantak az ízesített sörök. Az idén két további ízzel bővült sörcsalád, amely a fogyasztók széles körének kedvence lett. A nyár közepére – a szegmens piacvezetőjeként – a Borsodi Friss 2,3%-ot birtokol a teljes sörpiacból. Az ízesített sörök kategóriája 5,6%-os piaci részesedéssel rendelkezik, amely a szuperprémium sörök piaci részarányához közelít.
A könnyed nyári ízek azonban nemcsak a hőségben nyújtanak élményt, hiszen a júliusi hűvös, esős hetekben is egyre többen keresték a boltok polcain.
„Legnagyobb örömünkre – a korábbi Borsodi rajongók mellett – az ízesített sörökkel olyanokat is sikerült megnyernünk, akik korábban kevésbé szerették a kesernyés sörízt.” – nyilatkozta Dr. Sükösd Zsuzsa, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója.

*****

Megszavazták az Év Fagyiját

Diós-mézes körtefagylalt és egy mogyorella elnevezésű kreáció nyerte az aranyérmet a XIV. Év Fagylaltja verseny szabadon választható kategóriáiban Budapesten. A budapesti Sík Cukrászda által készített diós-mézes körte lett a szabadon választható kézműves kategória első helyezettje, egyben a Gasztro Média zsűri és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség különdíját is elnyerte.
A szabadon választható  kategóriában az alapanyaggyártók és – forgalmazók között a Mec3 által készített mogyorella lett az első helyezett.
Idén a kötelező kategóriákban gesztenyefagylaltot kellett készíteniük a versenyzőknek. Kézműves kategóriában a zsűri döntése szerint a csákvári Csuta Cukrászda által készített gesztenyefagylalt sikerült a legjobban, a cégek kategóriájában pedig a Bisquit Kft. fagylaltja ért el első helyezést.
A közönség zsűri – Rúzsa Magdi, Csézy és Friderika énekesnők – szintén a Csuta Cukrászda gesztenyefagylaltját találták a legfinomabbnak, így ez a termék nyerte el az ő különdíjukat is.
(Forrás: MTI )

*****

Szüreti felvonulás és ünnepi áldomás

2011. szeptember 10-én, szombaton, 13:00-tól várnak minden érdeklődőt a 20. Budavári Borfesztivál immár hagyománynak számító Szüreti felvonulására és az Ünnepi áldomásra a Budai Várba. A menetet Magyarország borvidékeinek közel 400 képviselője, a Borlovag rendek és hagyományőrző együttesek alkotják, akik ünnepi öltözékben és otthonuk népviseletében vonulnak fel. Az érdeklődők Szentháromság tértől induló felvonulást kísérve, a Kapisztrán téren hallgathatják meg az ünnepi áldomást és a Tokaji bor dicséretét Szarka Tamástól, a Ghymes együttes énekesétől.
A kerek évforduló alkalmából a felvonulásra látogatók két különleges élménnyel is gazdagodhatnak: a Tokaj Kereskedőház Zrt. által szervezett közös kóstolás a Tokaji Furmint szakszerű és részletes bemutatásán túl bevezetést nyújt a borbírálat érdekes és népszerű világába, valamint minden érdeklődő egy-egy, az eseményre elkészített, alkalmi címkével ellátott mini palackot kap ajándékba a társaság „Pincemester Bora” fantázianevű nedűjével töltve.
Nem vitatható, hogy a bor számos művészt megihletett már és különleges helyet foglal el a magyar irodalomban és kultúrában. Gabrielle Baumberg „Lob des Tokayers” című bordala után szabadon a „Tokaji bor dicsérete” címmel hirdet a Budai Borfesztivál szervezője, és a Tokaj Kereskedőház Zrt. szövegírói pályázatot minden bort és költészetet kedvelő érdeklődőnek. A győztest nemcsak értékes nyeremények várják, de az ő ünnepi áldomása hangzik el Szarka Tamás tolmácsolásában a Szüreti felvonuláson!

*****

IX. Bioétel és Borfesztivál

Szeptember 9-11. között, az idén immár 9. alkalommal kerül megrendezésre a hajdúszoboszlói Bioétel és Borfesztivál.
Az esemény helyszíne a Szent István Park.

*****

Fácánkakas a városban

Az elmúlt évek és időszakok növekedési tendenciáit folytatva a győri székhelyű, Kisalföldi Presztízs Díjjal és Üzlet és Siker Minősített Vállalkozása címmel is kitüntetett Matusz-Vad Zrt. 17,9 %-os árbevétel növekedéssel zárta 2011. első félévét a tavalyi bázis időszakhoz képest.
Ez több mint 3,4 milliárd Ft-os nettó árbevételt jelent az értékesítésben. A hazai fagyasztott élelmiszerkereskedelem egyik piacvezető vállalatánál tovább nőtt az export aránya az összforgalmon belül. 2010. első felében 90,3% (2,6 milliárd Ft) és 9,7%-os (281 millió Ft) volt a megoszlás a belföldi és külföldi piacok között, míg 2011. első felében ez az arány 82,7% (2,8 milliárd Ft) – 17,3%-ra (588,6 millió Ft) ugrott. Az árukiszállítások 63%-a a győri bázisról történt, s 37%-a a felsőtárkányi telephelyről. Kiemelkedő növekedést – 20 és 30% felett – sikerült elérni a soproni és szigetközi, a budapesti, pécsi, nagykanizsai és mátrai régiókban. A HoReCa-szektor kiszolgálására szakosodott Matusz-Vad Zrt.-nél az idei első félévben 4 autó cseréjére is sor került a saját tulajdonú gépkocsiparkban. Az export kiszállítások 50,5%-át a szlovákiai értékesítés adta, míg az ausztriai szállítások 43,4, a tavaly decemberben indult romániai szállítások pedig 6,1%-kal részesedtek a külföldi piacok forgalmából.
Az osztrák piaci értékesítés közel 3-szorosára nőtt 2011. első félévében – 408 ezer euróról 1,17 millió euróra -, míg a szlovákiai kiszállítások is közel kétszeres mennyiséget produkáltak a tavalyi bázishoz képest: 560 ezer euróról 1,07 millió euróra ugrott a galántai székhelyű franchise partner forgalma. A román piacon – bázis adat hiányában, mivel a külön nagyváradi társcégként, Gastro-Plus néven futó vállalkozás 2010 decemberében indult – hónapról hónapra 70%-os növekedés mutatkozik.
Jelentős mértékű a partnerszám bővülés is külföldön, az osztrák piacon havi 40-50, Romániában havi 30, míg Szlovákiában átlagosan 10 új vásárlóval bővül a vevőállomány.
A kb. 650 féle fagyasztott élelmiszert forgalmazó Matusz-Vad kínálata folyamatosan bővül, változik a külföldi – elsősorban osztrák – partnerek eltérő, speciális igényeinek megfelelően.
Az export bővüléssel összhangban létszámfejlesztésre is sor került a területi képviselői  és áruszállítói hálózatban az ausztriai és romániai részen.

*****

Császtai Búcsú

Szeptember 3-án rendezték meg a VI. Császtai Szőlőhegyi Búcsút és Kistérségi Civil Napot, Edelény mellett, a Császtai Szőlőhegyen.
Az Edelényi Hegyek Közössége, az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása és az Edelényi Római és Görög Katolikus Egyház által közösen rendezett búcsún – számos civil szervezet mellett – bemutatkozott a felújítás alatt álló Edelényi Kastélysziget is. Az edelényi „L’Huillier-Coburg” az ország hetedik legnagyobb kastélya, a magyarországi kora barokk építészet kiemelkedő emléke, várhatóan jövőre nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A kastély felújítását végző projektvezető a búcsú vendégeinek tájékoztatást adott a kastély és a kastélypark, kastélykert rekonstrukciójáról, majd ismerteti a létesítmény majdani működésével kapcsolatos tervekről.

*****

Kétmilliárd forintból  újítaná fel Gyula városa az Almásy-kastélyt

Mintegy kétmilliárd forintból  újítaná fel Gyula városa a várfürdő tőszomszédságában álló egykori Almásy-kastélyt – közölte a fürdőváros polgármestere kedden az MTI-vel. Görgényi Ernő (Fidesz) elmondta: a több mint tíz éve üresen álló barokk stílusú, és műemléki védettséget élvező ingatlan az állam tulajdonában van, ám a vagyonkezelői jogokat az idén megkapta Gyula városa.
A kastély felújítását azonban csak sikeres pályázat segítségével tudja megoldani az önkormányzat, mert a költségek elérik a kétmilliárd forintot.  Hozzátette: elkészült a pályázati dokumentáció és a megvalósíthatósági tanulmány, s ennek alapján, siker esetén a barokk kor hétköznapjait, életmódját és kultúráját mutatnák be a felújított kastélyban.
Az önkormányzat abban reménykedik, hogy sikerrel szerepel egy régiós, az unió által is támogatott tenderen, s ha nyer, akkor biztosítja a saját forrást is.
/MTI/ 

*****

XIII. Noszvaji Pincenapok és Kemencében Készített Ételek Napja

A szüreti időszakra tervezett rendezvénysorozatot az év fő eseményének szánják. A szőlőtermesztéshez, borászathoz kapcsolódó programok mellett gasztronómiai területre is elkalandoznak: a kemencében készíthető ételek területén mérhetik össze tudásukat a környékbeli településekről és a településünkről benevezett csapatok. A sütés-főzés mellett feladatuk a szüret hangulatához illő tálalás, terítés is. Fontos szerep hárul Noszvaj lakóira is, hisz eredeti környezetben, falusi portákon, a régi kemencék felhasználásával rendezik a versengést.
Időpont: 2011. szeptember 9-10.

*****

Siófok egyre népszerűbb

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2010-es adatok alapján rangsorolta a leglátogatottabb magyar városokat. Hévíz, Hajdúszoboszló és Budapest után Siófok került az élmezőnybe a belföldi turisták körében. 2010-ben a hatodik helyről a negyediket foglalja el. A külföldi turisták körében kissé változatosabb a paletta. Siófok a hetedik helyről az ötödikre került, Zalakaros a tizedikről a kilencedikre, Balatonfüred viszont az ötödik helyről a hatodikra lépett, Sárvárt a hatodik helyről a hetedikre minősítették. A külföldiek által a leglátogatottabb Sopron volt, Debrecen azonban a tizedik helyre került. Az elsőség mindenképpen Budapesté.

*****

New 7 Wonders

A „New 7 Wonders” alapítvány indított egy versenyt a világ 7 új csodájának kiválasztására. Ennek a versenynek a döntőjébe bekerült a „Mazury tavak Nagytóvidéke”.

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

Eredeti szabolcsi töltött káposzta recept – Apró gombócok, ahogy a nagyi csinálta

Hogyan készül a hagyományos szabolcsi töltött káposzta, ahogy anno a nagymamák készítették A szabolcsi töltött káposzta Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye gasztronómiai örökségének egyik jellegzetes fogása, amely szorosan...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!