Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése

Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése

Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése, ahol a jövőben sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér valósul meg, valamint a repülőtérhez kapcsolódóan ipari parki terület létesül – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a helyszínen egyeztetett a város országgyűlési képviselőjével és polgármesterével.

Palkovics László elmondta, hogy a Modern városok programban is szereplő fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez a kormány 750 millió forintot biztosított.

A miniszter jelezte: Magyarország egyik legrégebbi repülőterének átalakítása, teljes felújítása lehetővé fogja tenni, hogy a kisrepülőgépes üzleti célú forgalom és a sportrepülés mellett repülésoktatási célokat szolgáljon ki, továbbá a drón fejlesztési koncepcióhoz kapcsolódóan a drónok sokféle hasznosításának – szállítás, mezőgazdasági alkalmazás, időjárási becslések – egyik gyakorlati helyszíne legyen.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a repülőtéri beruházásokhoz miként kapcsolódik az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusának fejlesztése: az 1500 milliárd forintos országos egyetemi fejlesztési csomagból 30 milliárd jut egy technológiai kutatóközpont létrehozására, amelynek egyik objektuma az egyetemen lesz, a másik Börgöndön. Utóbbi a repülést érintő kutatás-fejlesztések helyszíne lesz – tette hozzá.

A miniszter megemlítette, hogy közlekedési ügyekben is egyeztettek, hiszen jelenleg éppen Székesfehérváron tesztelnek a mindennapi forgalomban egy Ikarus elektromos buszt. Mint mondta, a nagyvárosok 2022-től már csak elektromos vagy emisszió mentes buszokat helyezhetnek forgalomba, ezért olyan támogatási koncepció készül, hogy semmiképpen se terhelje a településeket a beszerzésük, továbbá az elkövetkező tíz évben ne kerüljön többe az üzemeltetésük, mint a mostani járműveké.

Palkovics László a vasúti közlekedést is szóba hozta, mivel Székesfehérvárt érinti a V0 vasúti teherforgalmi gyűrű, amely „Záhonyt köti össze Győrrel” Börgönd érintésével. A tervezett vasútvonal nagy ipari centrumokat köt majd össze, ahol kelet és nyugat között nagy áruforgalom bonyolódik le, ehhez kapcsolódna a Budapest-Belgrád vasútvonal is – fűzte hozzá.

Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) jelezte, hogy a repülőtéri látogatás előtt jártak az Ikarus-gyárban is, ahol egy olyan elektromos szűrőbuszt fejlesztettek ki, amely teljes egészségügyi felszerelésének köszönhetően mozgó körzeti orvosi rendelőként, szűrőállomásként funkcionálhat. Közölte: akár a következő hónapokban forgalomba is állhat a városban egy ilyen elektromos szűrőbusz.

A városvezető hangsúlyozta, hogy a börgöndi repülőtér esetében az ingatlan és a cég már Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonában van a kormány 375 millió forintos támogatásának köszönhetően. A most megítélt 750 millió forintból pedig koncepcióterv, engedélyes terv, majd engedélyeztetést követően kiviteli terv készül, ami nem csak a repülőteret érinti, hanem az ipari parkot, annak közlekedési kapcsolatait, a 62-es és 63-as utak összekötését is érinti.

Az MTI kérdésére Cser-Palkovics András elmondta: a Modern városok programban, 2015-ben eredetileg 13,8 milliárd forint volt tervezve a repülőtér-fejlesztésre. Úgy vélte, a tervek elkészülése után már jól árazható lesz a beruházás, amelynek bekerülési költsége várhatóan 10-15 milliárd forint között lesz, mivel az eredeti tervekben szereplő 62-es és 63-as utak összekapcsolása már nem része a projektnek, az külön állami forrásból valósul meg.

Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztése kapcsán a múlt és a jövő, a 21. század kapcsolódik össze. Nagy örömnek nevezte, hogy a régóta húzódó beruházások előkészítése elkezdődött és belátható időn belül a városhoz méltó repülőtér szolgálja majd Székesfehérvár további fejlődését.

MTI
fotó: Vasvári Tamás / MTI

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .