Jubileumi Jazzpiknik Paloznakon sztárfellépőkkel

Paloznak Jazzpiknik, zenei fesztivál, Balaton

Sztárfellépőkkel, fesztiválhimnusszal, saját magazinnal készül az idei Paloznaki Jazzpiknik. Augusztus 4-től 6-ig tizedik alkalommal rendezik meg az eseményt a Balaton-felvidéki településen. „A nagyszínpadon Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band, Emeli Sandé, Lisa Stansfield, a Stereo MC’s, az Al McKay’s Earth, Wind & Fire Experience és az MF Robots ad koncertet. Bár számos világsztárt hívunk a dzsesszközeli műfajokból, az elmúlt tíz évben le tudtuk porolni ezt a műfajt és megmutattuk a közönségnek, mennyi arca van” – mondta Valde Orsolya fesztiváligazgató a Jazzpiknik keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint elhangzott, négy színpadon több mint harminc koncertet tartanak. A nyitónapon, augusztus 4-én a Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band nyitja a Jazzpikniket. A kameruni születésű basszusgitáros és a kubai származású zongorista közös mentoruk, a legendás zenei producer, Quincy Jones révén ismerte meg egymást, 2016-tól dolgoznak együtt. A duó után a többszörös BRIT Awards-nyertes soul és R&B énekes, Emeli Sandé lép a nagyszínpadra. Az előadóművész, zeneszerző számos saját slágere mellett írt dalokat Alicia Keys-nek, Rihannának és Leona Lewisnak is.

Augusztus 5-én a nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű brit pop-soul énekesnője, Lisa Stansfield ad koncertet, és ismert slágerei (például az All Around the World) mellett új dalaiból is szemezget. Utána a Stereo MC’s, a nyolcvanas évek közepétől létező sikeres nottinghami formáció játszik, amelynek zenéjében a funk, az elektronikus zene és a hiphop találkozik.

A szombati zárónapon a soul-funk-disco egykori koronázatlan királyának utódzenekara, az Al McKay’s Earth, Wind & Fire Experience ad koncertet, pótolva a tavaly a frontember betegsége miatt elmaradt paloznaki fellépést. A Jazzpiknik záró akkordja az MF Robots fellépése lesz: a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait ötvöző csapat egyik tagja, Jan Kincaid korábban a Brand New Heavies-ben játszott, Dawn Joseph énekesnő pedig Rod Stewart, Phil Collins és Rick Astley vokalistája volt.

A késő délutáni műsorsávban hazai zenekarok is bemutatkozási lehetőséghez jutnak: 5-én a Peet Project, 6-án az Áron András & The Black Circle, valamint a Random Trip játszik. Utóbbi a szervezők felkérésére elkészítette a jubileumi Jazzpiknik fesztiválhimnuszát.

„A dal üzenete a zene segítő ereje, és most különösen aktuális, bár a szöveg egy része már a koronavírus-járvány kitörése előtt megvolt. A dalon Gerendás Dani producerrel kezdtünk el agyalni, a zenei alapötletet Delov Jávor művészeti vezető hozta” – mondta Szepesi Mátyás, a Random Trip menedzsere, az idei fesztiválhimnusz szövegírója. A dalt Dárdai Blanka és Vavra Bence énekelte fel.

Sánta Dániel fesztiváligazgató-helyettes arról beszélt, hogy a kisebb színpadokon számos különleges hazai produkció lesz látható és hallható, köztük Solére, a Molnár Tamás Akusztik, Micheller Myrtill és Pintér Tibor duója, a Hangfoglaló Programmal együttműködésben a Pandóra Projekt és az Ábel Marton Nagy’s Cosmos Band, a Fülesbagoly tehetségkutató győzteseként az Ineffable, illetve a Müpa Jazzcase-ről érkező Ocsovay Damján Trio.

A Jazzpiknik minden évben rászorulókat támogat bevételének egy részével. Idén folytatódik az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal való együttműködés, a nyári gyűjtés az Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrum, a Mentálhigiéniai Központ, valamint a Gyermek és Serdülő Pszichiátriai Osztály munkatársainak fejlődését támogatja az Autizmus Alapítvány akkreditált ADOS (Autism Diagnostic Observation Schedule) képzésével.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke arról számolt be, hogy tavalyi első részvételük a fesztiválon hozzájárult idén megnyílt mintaházuk létrejöttéhez. „2018 óta veszünk részt fesztiválokon, örömmel tapasztaljuk, hogy meg tudjuk szólítani a fiatalokat” – tette hozzá.

Valde Orsolya elmondta, hogy folytatódik az együttműködés a Paloznak Jövőjéért Alapítvánnyal, továbbá kibővítik a jótékonysági akciókat a Rejtett Kincsek Down Egyesület és a Csodalámpa Alapítvány célkitűzéseinek támogatásával.

A szervezők önálló magazint jelentettek meg Jazzpiknik címmel, amely a tervek szerint ezentúl évente egyszer készül el lifestyle kiadványként. Az első szám elsősorban az elmúlt tíz évről szól.

A fesztiváligazgató kitért a Jazzpiknik zöld törekvéseire, a fenntartható megoldások integrálására is. Mint kiemelte, a Jazzpiknik az első hazai rendezvények egyike, amely kizárólag környezetbarát termékekkel dolgozik, az idei cél, hogy 1 kilogrammra csökkentsék a fesztivál után maradó kommunális hulladékot.

MTI

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .