HomeTurisztikaFesztiválVIII. Hurka és Kolbásztöltő Fesztivál

VIII. Hurka és Kolbásztöltő Fesztivál

Három napos gasztronómiai- és kulturális forgatag várja a Szentpéterszegre érkezőket február 6-a és 8- a között. Az idei Hurka és Kolbásztöltő Fesztivált színpadi programok, szakmai előadások és kóstolók is színesítik.

Kulináris élvezetek Szentpéterszegen

Idén nyolcadik alkalommal ad helyet Szentpéterszeg a hagyományos ízeket kedvelő ínyenceknek. „Évekkel ezelőtt még csak a helyi lakosoknak szólt a rendezvényünk, az utóbbi években azonban már a régióból, a határon túlról és az ország másik feléből is érkeznek hozzánk csapatok. Idén huszonöt- harminc csoportra számítunk.” – mondja Tóthné Gara Márta, szervező.

 A csütörtök az egészség jegyében telik majd. A rendezvény első napján „Civilizációs betegségek – Korszerű táplálkozás” címmel ételbemutatóval és kóstolóval egybekötött előadást tart Dr. Görgényi Márta háziorvos.

Pénteken a hízó feldolgozásával egybekötve bevezetik a helyi gyerekeket a falusi disznótoros hagyományok világába, hogy testközelből is láthassák, hogy zajlik egy ilyes esemény.

Szombat a megmérettetés és az egész napos szórakozás napja lesz. A csapatok regisztrációját követően reggelire kerül sor, majd elkezdődik a hurkák és kolbászok megtöltése. „A díjazáskor külön értékeljük az ételeket, mindenki a saját receptje alapján ízesítheti a hurkákat és kolbászokat. Az első helyezett egy hatalmas vándorserleget vihet haza, melyet egy öttagú zsűri ítél oda a legfinomabb étkek készítőjének.” – teszi hozzá a szervező. 

A verseny ideje alatt folyamatosan műsorok szórakoztatják a helyszínre érkezőket. A különböző tánccsoportok és nótások előadásai mellett Bodnár Attila és Papp Rita, a M.A.S.C. – RetroMetro Debrecen és Tilinger Attila is szórakoztatja a nagyérdeműt, miközben tombolasorsolásra és eredményhirdetésre is sor kerül.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Golden Peacock – tokaji ihletésű koktélrecept

Hogyan használható a Tokaji Aszú, prémium alapanyagok és kortárs koktélkészítési technikák egy modern receptben A Golden Peacock egy olyan ünnepi koktélrecept, amely a Tokaji Aszú...

Kínai kel saláta curry öntettel – friss, gyümölcsös–fűszeres fogás könnyű ebédekhez

A kínai kel saláta curry öntettel egy könnyed, mégis karakteres fogás, amely a roppanós zöldségeket egzotikus gyümölcsökkel és enyhén csípős, krémes öntettel ötvözi. A...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!