HomeTurisztikaSportA Tour de Hongrie 2024 útvonala a sprintereknek kedvez

A Tour de Hongrie 2024 útvonala a sprintereknek kedvez

A jövő évi Tour de Hongrie kerékpáros körverseny útvonalát még hivatalosan nem jelentették be, de Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője már most elárulta, hogy a sprintereknek kedvez majd a verseny. A főszervező televízióban adott interjújában elmondta, hogy az öt szakaszból három a leggyorsabb versenyzők számára lesz optimális.

A verseny útvonalának hivatalos bejelentésére márciusig várni kell még, de a UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) már bejelentette a 2024-es ProSeries versenyek főbíróit és a Magyar Körre egy valódi sportági legendát, Catherine Gastou-t, az UCI Bírói Bizottságának elnökét küldik.

Eisenkrammer Károly kiemelte, hogy több város is versenyez azért, hogy a Tour de Hongrie része lehessen, és az útvonal tervezésekor számos turisztikailag jelentős helyszín is szerepet kap majd. Emlékeztetett arra, hogy idén a verseny Pro Series-versenyként került be a naptárba és számos nagy név is részt vett már a megmérettetésen. Bízik abban, hogy a jövő évi mezőny hasonlóan erős vagy akár még erősebb lesz.

„Rögös és helyenként szomorú pillanatokkal teli úton jutottunk el idáig. Szerencsére amióta 2015-ben újraélesztették az eseményt, a magyar kormánynak köszönhetően évről évre emelkedik a verseny színvonala” – mondta Eisenkrammer. A főszervező hozzátette, hogy a Tour de Hongrie újraindítása nem csupán a verseny, hanem a magyar csapatok felemelkedését is szolgálta. Ebből a közegből kerültek ki olyan tehetségek, mint Valter Attila, Fetter Erik, vagy Peák Barnabás.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sárgadinnye leves recept – frissítő, krémes nyári desszertleves egyszerűen

Hogyan készül a sárgadinnye leves? Frissítő nyári recept lépésről lépésre A sárgadinnye krémleves a nyári hónapok egyik legegyszerűbb és legfrissítőbb hideg levese. A sárgadinnye természetes...

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!