HomeGasztronómiaGasztro"Kiss" kávézólánc

„Kiss” kávézólánc

Első  kávézójuk 2011-ben nyílna meg, az ausztráliai Melbourne-benAz 1973-ban megalakult „Kiss” együttes nemrégiben úgy döntött, hogy ideje megosztani (egyik) imádatuk tárgyát a világgal is, és kávézót nyitnának – írta a Kávéházak.hu.

 

 

Tervek szerint az első kávézójuk 2011-ben nyílna meg, az ausztráliai Melbourne-ben. Hosszú távon az is szerepel az elképzeléseik között, hogy egy egész láncot hozzanak létre. A tárgyalások ugyan még folynak, de egyes források szerint az együttes lassan a magáénak tudhatja a kiszemelt helyiséget, aminek a felújítására és felépítésére nem kis pénzt szánnak. A banda gitárosa, Gene Simmons saját bevallása szerint a sör mellett a kávé a régi szerelmük, segít ébren maradni koncerteken, lemezfelvételeken, turnékon.

Úgy tervezik, hogy a kávézó különböző kávéfajták bemutatótermeként is szolgál, és a helyet különböző KISS-es relikviákkal díszítenék, egyfajta zarándokhellyé kívánják fejleszteni.A zenekar egyébként az óriás európai turnéjának keretein belül május 28-án érkezik Budapestre, hogy egy felejthetetlen koncerten mutassák be az új nagylemezüket.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Grillezett padlizsán és cukkini joghurtmártással

Bizonyára sokan vannak, aki fogyókúrára, vagy diétára kényszerülnek. A speciális étrendekbe sokszor nehéz új ízeket, új állagokat bevezetni. A grillezett zöldségek ezért jelentenek alternatív...

Orjaleves

A hízót a házi disznóvágásoknál orjára (gerincre) vagy karajra bontották. Karajra bontás esetén a hátára fektetve a hasüreg irányából a gerincet középen kettéhasítva vágták...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!