Ezen

GSZT szakújsága héten a facebook-ot böngészve néhány érdekes bejegyzésre, mondhatnám bölcsességekre leltem.

Arra gondoltam, most én is megosztom Önökkel, mindenki használja, vagy gondolkodjon el belátása szerint, hátha szebb és élhetőbb lesz a világ. Mit világ, már az is jó lenne, ha csak Magyarország.

{module 221}

„Az optimista egyáltalán nem az, aki soha nem szenvedett, hanem az, aki átélte és legyőzte a kétségbeesést.”

***

„Az emberek azt mondják, hogy addig nem jössz rá, hogy mid volt, amíg el nem veszítetted.

Az igazság az, hogy tudtad, hogy mid volt, de nem gondoltad, hogy elveszítheted.”

***

„A szeretetnek nincs határa, nincs mértéke, s nem váltható pénzre. Ebből is látszik: nem ember alkotta.”

***

„Ha fontos neked a célod, akkor megoldást találsz. Ha nem, akkor kifogást”

***

„Amikor úgy tűnik, hogy minden ellened van, emlékezz rá, hogy a repülő is a széllel szemben száll fel, nem vele együtt”  – Henry Ford

Murányi Péter

{module 221}
Murányi Péter
Murányi Péterhttps://gsztujsag.com

† 1943–2015
A GSZT szakújság alapítója és főszerkesztője

Közgazdász végzettséggel, a Danubius Szállodavállalatnál kezdte pályáját, majd a turizmusból az újságírás felé fordult – és megtalálta igazi hangját. 1990-ben alapította meg a Gasztronómia–Szálloda–Turisztika szaklapot, amelynek haláláig főszerkesztője maradt.

Szakmai tapasztalatával, összetéveszthetetlen stílusával és bátor véleménynyilvánításával évtizedeken át megkerülhetetlen figurája volt a hazai turisztikai újságírásnak.

Az újságírás azonban nem volt elég neki. Élete utolsó évtizedében színpadi szerzőként is maradandót alkotott: a Spinóza Színház bemutatta Karinthy Frigyesről szóló estjét Székhelyi József előadásában, és Salamon Béla életéről is írt darabot, amelyet Győrben, a Vígszínházban és a Spinóza-házban mutattak be.

Szavai, írásai, kommentárjai örökre itt maradnak ezeken az oldalakon.

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Nyúlcomb provanszi módra – klasszikus francia recept

A nyúlcomb provanszi módra egy mediterrán aromákkal átitatott, ízletes francia étel, mely a provanszi fűszerkeverék, friss fokhagyma, olívabogyó és fehérbor különleges harmóniájával varázsolja el...

Sütőtökös sörleves recept

A Folyékonykenyér blog oldalán találtuk a következő, érdekesnek ígérkező sörleves receptet. Hozzávalók (6-8 kis adagra) 50g vaj 2 közepes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!