HomeGasztronómiaGasztroAnyukám mondta a Gourmet Fesztiválon

Anyukám mondta a Gourmet Fesztiválon

Az elmúlt Gourmet fesztiválok egyik nagy kedvenc étterme az encsi Anyukám mondta. A Dudás testvérek idén sem hiányozhatnak a legnívósabb hazai gasztrofesztiválról. Szilárd és Szabolcs ennek révén beszéltek arról, mi számukra az „örökség”, ami az idei OTP Bank Gourmet Fesztivál vezérmotívuma lesz.

„Anyu mondta”, „anyám mondta”, „anyukám mondta” – ezek a szókapcsolatok gyakran hangzanak el a Dudás testvérek szájából, nem véletlen tehát, hogy éttermük az Anyukám mondta névvel indult Encsről hódító útjára és jutott el a világ egyik legmeghatározóbb gasztronómiai listájára, a La Liste-re, ahol több éven át is képviselte a hazai gaszronómiát. Mint ahogy évek óta a közönség egyik nagy kedvence az OTP Bank Gourmet Fesztiválon is, ahol idén ők is az “örökség” jegyében mutatják be kreációikat.

A Dudás Szabolcs és Szilárd számára fontos a környezetük, “a hely, ahol élünk, Abaúj, Zemplén, Tokaj. Itt találtuk meg a békét, a nyugalmat, amire nagyon nagy szükségünk van a mindennapi rohanás, megfelelés után” – vallják a testvérek, akik – elmondásuk szerint – ugyanúgy tudnak örülni egy pohár bornak, egy szelet kenyérnek vagy egy sült szalonnának, mint egy igazán nagy „műremeknek”. „Számunkra az az örökség amit együtt töltöttünk, együtt gondolkodva, együtt építve fel a közös dolgainkat” – mondják. És hogy mit hagynak majd örökségül, kiderül ebből a videóból: A mi örökségünk – Dudás testvérek

OTP Bank Gourmet Fesztivál

Millenárison
2022 május 27 – 29.

Gourmet Fesztivál honlap
Fesztivál facebook oldal

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Grillezett padlizsán és cukkini joghurtmártással

Bizonyára sokan vannak, aki fogyókúrára, vagy diétára kényszerülnek. A speciális étrendekbe sokszor nehéz új ízeket, új állagokat bevezetni. A grillezett zöldségek ezért jelentenek alternatív...

Hagyományos szalagos fánk recept: Történet, hagyomány és a tökéletes tészta titka

Hogyan készül a farsangi fánk, mi a története és az elkészítésének módja, a hozzávalókkal? A farsangi időszakhoz szorosan hozzákapcsolódik a fánk, amely Európa-szerte közkedvelt édesség....

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!