Gasztro túra a TableFree-vel

A tavalyi elsőhöz hasonlóan az idén második alkalommal szervezett – némi változtatással – gasztrotúrát a TableFree a média számára. Az új tematika szerint az első hely az előételeké, a következő a főételeké, a harmadik pedig a desszerteké volt.

 

{module 221}

Az előételeket a belváros egy új és különleges helyén, a Chef Caféban kóstolhattuk. A helyet gasztronómiailag Laczkó Ottó, világbajnok séf munkája fémjelzi, aki A KONYHA névre keresztelt budai éttermével – mely eme belvárosi helyszínre költözött – bekerült a híres Gault Millau 2012 Étterem Kalauzába is. A kecskesajtos, lencsepürés vagy éppen sonkás falatkák mellett isteni sütőtök, illetve erdei gomba krémlevessel kínált bennünket az étterem tulajdonosa, s pár halas vagy tepertős pogácsával a markunkban megkukkantottuk a Chef Café szinte minden zeg-zugát.

Ami ezt a helyet különlegessé teszi, az az étlap. Ami igazából nincs is. Már ami a főfogásokat illeti. Ezen a helyen ugyanis a Vendég írja az étlapot. A megszokott ételek helyett itt a mindig friss nyersanyagokból lehet válogatni, amiből a kedves vendég hangulatának, gyomrának megfelelően kitalálja, mit enne szívesen. Megbeszéli a séffel, aki a vendég által kitalált fogást el is készíti. Remek ötlet!

Következő állomásunk a Budapest Marriott Hotel Peppers! mediterrán étterme volt. Itt aztán nem kíméltük gyomrunkat! A meleg libamáj brióson érkezett pálinkában megfuttatott szőlőszemekkel. Igazi remekmunka. Ezt követte a szent jakab kagyló spenóttal, vaníliás whisky-mártással, majd a racka juh húsával ismerkedhettünk közelebbről egy kis cukkinivel körítve. Végül a svájci Simmental marhából kaptunk egy kóstolónyi steaket. Az ételekhez remek Malatinszky borokat kínáltak, s  József Tamás séf minden egyes kompozícióról, az alapanyagok eredetéről, a készítés módjáról tartott egy rövidke tájékoztatást. 

A fogások között sem állt be a szánk, hiszen az asztal állandó vendége a sült paprikakrém és a fokhagymás olívaolaj volt, melyhez az étterem által készített friss házi bagettet szolgálták fel. Nem lehetett nem megkóstolni.

A Peppers!-ből a Szamos Gourmet Házba, egyben utolsó állomásunkra vonszoltuk át megtelt hasunkat, hogy egy kis édességgel méltón fojthassuk le az előző helyszínek kulináris remekeit. Nos, itt is kitettek magukért a házigazdák. Csokoládéból készült pohárkákban marcipán likőrt iszogattunk, miközben megcsodálhattuk, hogyan is készülnek a bonbonok. Vállalkozó kedvű kollégák maguk is részt vehettek a szigorúan kézi készítésű csokicsodák készítésében, ami nem tartozik az egyszerű műveletek közé.Egyébként a Szamos Vörösmarty téri házában a marcipán és egyéb édességek fogyasztása mellett lehetőség nyílik a nálunk egyre inkább trendinek nevezhető bisztró formájú ebéd elköltésére is, ahol igen különleges ételvariációkkal ismerkedhet a vendég. Csokoládé iskolájuk pedig mára már olyannyira közkedvelt, hogy 1 hónapra előre minden kurzusuk megtelt. 

A TableFree sétával egybekötött kulináris túrája másodszorra is pazarul sikerült, mely köszönhető természetesen a partner éttermeknek, illetve a TableFree szervezőmunkájának.

{module 221}