Üdvözöld a tavaszt a Bárány Napokkal!

Bárány napok 2023 - gasztronómia

Terítéken a bárányhús. Március 31-én és április 1-jén országszerte majd félszáz étteremben meghirdetett Bárány Napokkal csábítják ennek az egészséges és a hagyományos magyar gasztronómiában fontos szerepet betöltő húsfajtának a fogyasztására az érdeklődőket. Az idei évben a Bárány Napokat tavasszal március utolsó hétvégéjén, majd ősszel szeptember 29-30-án rendezik meg.

A Juh Terméktanács az Interovic (La Interprofesional del Ovino y Caprino de Carne) spanyol testvérszervezetével konzorciumban, az idei évben is nagy erőkkel dolgozik a juhhús fogyasztásának népszerűsítésén és újrapozícionálásán.

A tavalyi év nagy sikere miatt, ebben az évben is kétszer rendezik meg a Bárány Napokat, amely során a közreműködő éttermek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vendégek igazi ínyenc élményt kapjanak a bárányhúsos ételek fogyasztásakor. A Bárány Napokon a vendégek országszerte kóstolhatnak az ízlésükhöz illeszkedő hagyományos vagy nemzetközi bárányhúsos ételeket.

A kampány holnapjára látogatva az érdeklődők megtalálják az étteremlistát, ahol a jobbnál jobb bárányhúsból készült ételeket kínálják az éttermek a hétvégén.

A Bárány Napok egy kiváló lehetőség, hogy a fogyasztók megismerjék a bárányhúsból készült ételek széles kínálatát, és hogy a gasztronómiai élmény mellett az egészséges táplálkozás előnyeit is élvezhessék. Szeretnék a programokkal elérni a juh- és bárányhús fogyasztásának növelését azok körében, akik korábban nagyon ritkán vagy soha nem fogyasztottak ilyen terméket. Ehhez fontos, hogy az emberek megismerjék a húsféleség előállítási módjának előnyeit, hiszen a bárány- és juhhúsos termékek előállításának egész folyamata fenntartható, természetes és környezetkímélő. A bárány- és juhhús az egyik legegészségesebb húsfajták közé tartozik, hiszen olyan állatoktól származnak, amelyek kapcsolatban állnak a természettel, kint nevelkedtek és szabadon mozogtak, ezáltal jobb a zsírösszetételük. A környezetükkel összhangban élő juhok és bárányok húsa ráadásul finomabb is, mindemellett elkészítésük is igazán egyszerű.

Akik pedig kedvet kaptak a Bárány Napok kapcsán, hogy otthon is bárányhúsos ételt készítsenek, nem kell keresgélniük. A honlapra ellátogatva számos ínycsiklandó, otthon is elkészíthető recept, videó és receptkönyv is várja őket.

Bárány napok 2023

2023 március 31. – április 1.
Országszerte

Bővebb információ: www.barihus.hu

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .