HomeGasztronómiaGasztroVadkovászos kenyér nyerte a Szent István-napi kenyérversenyt

Vadkovászos kenyér nyerte a Szent István-napi kenyérversenyt

Vadkovászos kenyerével Heim Endre nyerte meg a Magyar Pékszövetség idei Szent István-napi kenyérversenyét, a dunabogdányi Heim Sütöde fiatal tehetsége Borbás Marcsit, a programsorozat nagykövetét is beavatta a fortélyokba – tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t. A szervezet kiemelte, a versenyt 2023-ban is a hagyomány és innováció jegyében rendezték meg.

Az idei Szent István-nap kenyerének megalkotásakor kovászos technológiát alkalmaztak, a győztes termék tehát egy vadkovászos kenyér. Ez lényegében azt jelenti, hogy nem tartalmaz élesztőt, csak lisztet, vizet és sót.

A győztes termék egy durum kenyér, amelyhez nagyságrendileg 75 százalékban durumlisztet és 25 százalékban BL 80-as kenyérlisztet használtak fel. Különleges jellemzője az is, hogy hosszan, 16 órán át kelesztik egy speciális hűtőben, amely magasabb hőfokon működik, mint az otthoni hűtők – áll a közleményben. Heim Endre magyarázata szerint ez a hosszabb, hűvösebb kelesztési folyamat még fermentáltabb, könnyebben emészthető, valamint rendkívül ropogós kérget eredményez.

Az idei Szent István napi kenyeret az államalapítás napján, nemzeti szalaggal díszítve az ország számos pontján meg lehet majd vásárolni. Budapesten, a Magyar ízek utcájában pedig augusztus 18-20-án mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megkóstolja. A standokon a Magyar Pékszövetség versenyének másik két díjazott terméke is kapható lesz: az idei Innovatív kenyér, valamint a nyertes Sétáló sütemény – írták.

MTI
fotó: Heim Sütöde Facebook

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Hagyományos szalagos fánk recept: Történet, hagyomány és a tökéletes tészta titka

Hogyan készül a farsangi fánk, mi a története és az elkészítésének módja, a hozzávalókkal? A farsangi időszakhoz szorosan hozzákapcsolódik a fánk, amely Európa-szerte közkedvelt édesség....

Grillezett padlizsán és cukkini joghurtmártással

Bizonyára sokan vannak, aki fogyókúrára, vagy diétára kényszerülnek. A speciális étrendekbe sokszor nehéz új ízeket, új állagokat bevezetni. A grillezett zöldségek ezért jelentenek alternatív...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!