6.1 C
Budapest
2026 május 1, péntek
HomeGasztronómiaGasztroZsidó gasztronómiai fesztivált rendeznek Nyíregyházán

Zsidó gasztronómiai fesztivált rendeznek Nyíregyházán

Augusztus 27-én rendezik meg az I. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált Nyíregyházán – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a zsidó kultúrát a többségi társadalom tagjaihoz, továbbörökítse a hagyományokat és „segítsen megérteni és megélni a zsidóságot”.

A fesztiválra ellátogatók megismerhetik a magyarországi zsidósággal kapcsolatos értékeket, szokásokat és hagyományokat, amelyek így „a jövő generációjához” is eljuthatnak – olvasható a közleményben.

Az ingyenes rendezvény megnyitója után Nógrádi Gergely Brunar – Mortinfern alkonya című könyvének bemutatóján vehetnek részt a látogatók, majd egy Kalandozások a zsidó gasztronómiában című ingyenes kóstolón ismerhetik meg a kóser konyha kulináris világát.

Délután egy kulturális, zenei kavalkád veszi kezdetét, fél kettőtől pedig egy interaktív tárlatvezetésre invitálnak a szervezők A zsinagóga múltja és története címmel.

Később a Zs-faktor elnevezésű programon, a Debreceni Zsidó Hitközség kórusának produkcióján és Verő Tamás főrabbi Kérdezd a rabbit! című előadásán vehetnek részt a látogatók. A rendezvény legifjabb részvevőit kézműves alkotóhellyel várják a szervezők.

A Nyíregyházi Zsidó Hitközség a nyíregyházi zsinagógában várja mindazokat, akik ellátogatnak a gasztronómiai fesztiválra, melyet a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) támogatásával rendeznek meg.

MTI

Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Nyíregyházi Zsinagóga
Nyíregyháza, Mártírok tere 6.

2023 augusztus 27.
11:00 órától

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Twix szelet sütés nélkül

Hozzávalók:20 dkg vajas keksz A karamell réteghez: 20 dkg barna cukor, 1 dl tej, 10 dkg vaj A csokoládés réteghez: 15 dkg étcsokoládé, 15...

Fehérboros-medvehagymás kalács

Készítsünk kovászt 3 dkg élesztőből, kevés tejből, egy kiskanál cukorból egy kis liszt hozzáadásával. A megkelt kovászhoz adjunk 50 dkg lisztet, 1,5 dl tejet,...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!