egy ajánlatot az egyik távközlési cégtől, amelyben a következőket írták nekem, hogy beépített HSDPA, 1 GB DDR2 RAM, a telefonajánlatok között ilyeneket találtam WLAN , TeleAtlas POI Adatbázis és még sorolhatnám tovább.
Egy szót nem értettem belőle, nekem a GB Nagy Britanniát jelent, DDR az egykori NDK-t és úgy mindenen elmeditáltam.
Ekkor jött oda az unokám és megkérdezte
– Nagyapa, hány éves is vagy?
Így válaszoltam:
– Hadd gondolkozzam egy kicsit!
A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya. Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).
Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek.
Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka.
Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt láttam meg a világot.
Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az orvos vér- vagy vizeletvizsgálatra küldte őket.
25 éves koromig minden rendőrt és férfit ‘uram’-nak szólítottam, minden nőt pedig ‘asszonyom’-nak vagy ‘kisasszony’-nak.
Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek.
Az én időmben, ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha állapotos volt, a helyére kísérték és – ha kellett – megváltották a jegyét és odavitték neki.
A nő elsőként lépett liftből ki; alátolták a széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, ha éppen ült, kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.
Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány és a tisztaságé a férj számára. A mi életünket a tízparancsolat, a józanész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta.
Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.
A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal.
Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve.
Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról). A ‘notebook’ jegyzetfüzet volt.
Az órákat naponta felhúzták.
Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító számos kijelzők a háztartási gépeken.
Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk.
Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. Színes képek nem léteztek.
Nem hallottunk Pizza Hutról vagy McDonald’sról, se az instant kávéról.
Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak. Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen.
És most mondd, szerinted hány éves vagyok!
– Hát, nagyapó, biztosan több, mint 200! – felelt az unokám.
– Nem, kedvesem, csak 70!
Murányi Péter
