HomeTurisztikaBelföldMit hagyunk a repülőkön?

Mit hagyunk a repülőkön?

Egy nem rég kiadott tanulmány adatai ismeretében, nem is gondolnánk, miket nem hagyunk mi utasok a repülőgépeken. A Skyscanner legújabb, rengeteg ember megkérdezésével készült felmérése szerint, az utazói gyakran kifejezetten értékes dolgokat is a repülőgépek fedélzetén felejtenek.

 

{module 221}

A válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy a gépen felejtett dolog értékben meghaladta a 100 fontot (36 000 forint), hagytak már el fényképezőgépet (3%), iPadet (3%) és játékkonzolokat (2%) is a fedélzeten. A válaszadók kétharmada mondta azt, hogy hagyott már ott véletlenül valamit úgy a repülőgépen, hogy költséges következményei lettek. Hihetetlen, de a válaszadók közül öten is sétáltak le úgy a gépről, hogy fent hagyták jegygyűrűjüket, amit aztán otthon kínos magyarázkodás követett.

Az értékesebb tárgyak elvesztése súlyos költségekkel járhat, ha nem kötöttünk rájuk biztosítást, de nem ezek elhagyása okozza legnagyobb gondot. Sajnos az utasok 5%-a már felejtette a repülőn útlevelét vagy más úti okmányát, míg 2% gyereke kedvenc játékát felejtette el magával vinni leszálláskor. Az elvesztett tárgyak között olyan furcsaságok is szerepelnek, mint a harsona, vagy a műfogsor.

A leggyakrabban elhagyott dolog a könyv (18%), amit a mobiltelefon (9%) követ, sokan hagyják el magazinjaikat és újságaikat (8%) vagy különböző ruhadarabjaikat (8%) is. Egy válaszadó pironkodva bevallotta, egyszer véletlenül bugyija nélkül szállt le a gépről.

 

Zamody Gábor idegenforgalmi szakértő

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Hungaricumok a teraszon – Kecskeméti barackpuding

Itt a nyár – reméljük! Újra kinyitott a Hotel Benczúr megújított terasza, ahol az árnyat adó lombos fák között megpihenni felejthetetlen élményt jelent. A...

Tejszínes-medvehagymás zöldspárga-krémleves recept

Szezonbúcsúztató és tavaszvárás - hétvégi gasztro-tipp a rosttudatosság jegyében prilisának végén a szezonális alapanyagok piacán jól megfigyelhető az átmenet: a medvehagyma lassan eltűnik a kínálatból,...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!