A 2011-es év nem rendhagyó módon kezdődött a számomra, aminek igazán örültem. Az év elején Mexico City-ben egy meghívásos edzőtáborban vehettem részt, ahol a világ egyik legjobb edzőjével, Roberto Silva-val dolgozhattam együtt 11 napot. A közel 18 órás repülőúttal a hátam mögött kicsit fáradtan, de óriási várakozással szálltam le a gépről. Egy dologban teljesen biztos voltam: pályafutásom meghatározó állomására érkeztem, Mexikóba.
A tranzitból kijövet Roberto Silva már várt engem. Engem, Pesek Beatrix-et (Szunyót), egy bowling versenyzőt Magyarországról. Még mindig alig hittem el, hogy ez tényleg megtörtént. Ezzel a fantasztikus érzéssel kezdtem meg a tizenegy napos Mexikói edzőtábort.
Rajtam kívül még két másik bowlingos lány érkezett a neves edzőhöz: az egyik Kanadából, a másik Kolumbiából. Már az első nap a 24 °C-os téli melegben együtt indultunk az első bowling pálya felé. Ott tartózkodásunk alatt hat különböző pályán edzettünk-edzhettünk. Természetesen minden pályán más-más kondíciók vártak: eltérő volt az olajozás, a pályák típusa és állapota, a terem hőmérséklete és belső megvilágítása, stb. Ezek a pályák a nemzetközi versenyeknek megfelelő kondíciókkal rendelkeztek, aminek mind a hárman nagyon örültünk. Naponta rendszeresen 5-6 órát gyakoroltunk, mialatt Roberto nemcsak a már meglévő technikánkat javította, hanem új elemeket, apró, ám annál fontosabb részleteket is megtanított, színesítette mind elméleti, mind gyakorlati tudásunkat Mindemellett napi 2-3 órás elméleti oktatásban is részesültünk, esténként pedig a különböző ifjúsági-, felnőtt- és senior csapatmérkőzéseket néztünk meg és elemeztük ki közösen.
Roberto -figyelembe véve a technikámat- két új bowling golyót ajánlott nekem, amik véleménye szerint tovább javíthatják az eredményeimet. Természetesen megfogadtam a tanácsát, így nemcsak beszerezte nekem a golyókat, hanem ő maga a kezemre is fúrta őket! Gyorsan megszoktam az új golyókat és a gyakorlások alkalmával már ott bebizonyosodott, hogy megérte a befektetés. Azóta szinte csak az új felszerelésemmel játszom és elmondhatom, hogy a kint tanultak alkalmazásával, az edző tanácsaival és az új felszerelésemmel folyamatosan egyre jobb és jobb eredményeket érek el. Az edzőtábort követően, alig egy héttel a hazaérkezésem után megnyertem az Adél Kupát, ahol rendkívül jó, 207-es átlagot gurítottam, valamint megdobtam a női legmagasabb sorozatot is, 277 fát. Rá két hétre egy pozsonyi nemzetközi versenyen, a BNC Masters kupán összetett mezőnyben a 4. helyen, a nők között az előkelő 2. helyen végeztem 214-es(!), átlaggal.
Köszönöm Roberto!
Visszatérve Mexikóra: az edzéseket megszakítva, pihenésképpen egyik nap elmentünk a meseszép tengerparti üdülővárosba, Acapulcoba, ahol új, izgalmas élményekkel gazdagodtam. Vacsoráztam pl. Stallone és Bruce Willis éttermében, a Hollywood Planet-ben, láttam sziklaugró versenyt, úsztam az óceánban, megkóstoltam a kókuszt „mexikói módra” és még sorolhatnám. Az edzőtábor második felében pedig ellátogattunk Teotihuacan-ba, a „fekete” piramisokhoz. Hála saját idegenvezetőnknek (az edzőnek) megismerkedhettünk a mexikói és az azték kultúrával, a történelmükkel, helyi történetekkel fűszerezve. Találkoztam „eredeti” indiánokkal, akik a mai napig megtartották ősi kultúrájukat, nyelvüket és foglalkozásukat. Megmásztuk a 63 m magas Nap Piramist, ahonnan fantasztikus kilátás tárult elénk, majd a Hold Piramisról néztük a naplementét.
Csodálatos ez a hely, Teotihuacan. És valóban igaz a helyiek meggyőződése: nyugalmat és energiát áraszt, testileg- lelkileg feltöltődik, aki ide ellátogat.
Sajnos nagyon hamar eltelt a tizenegy nap, s véget ért az első mexikói edzőtáborom. De érzem és tudom, hogy ez idő alatt nagyon sokat tanultam és fejlődtem mind technikában, mind elméletben. Tele új, szép élménnyel gazdagodva tértem haza és alig várom, hogy újra ott lehessek.
(Pessek Beatrix)
