6.1 C
Budapest
2026 április 30, csütörtök
HomeTurisztikaSportSzerdán rajtol a Tour de Hongrie

Szerdán rajtol a Tour de Hongrie

Ünnepélyes csapatbemutató keretében bemutatták Siófokon a szerdán rajtoló 42. Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny résztvevőit. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a viadalt „a magyar kerékpározás rubint ékkövének” nevezte.

Kiemelte, a mezőnyben részt vesz a világelitet jelentő World Tourból 8, a másodvonalbeli prokontinentális sorokból 9 istálló, így 10 olyan csapat áll rajthoz a Tour de Hongrie-n, amely a Giro d’Italián is szerepel. Teljes összefogás övezi a versenyt, egységet kovácsolt Magyarországon a Tour de Hongrie.

Princzinger Péter, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte: 6-800 ember összehangolt munkájára van szükség a magyar körverseny kiemelt színvonalú megvalósításához.

Eisenkrammer Károly főszervező hangsúlyozta, kollégáival szerencsés helyzetben vannak, hogy a járványhelyzet közepette is dolgozhattak.

A címvédő Valter Attila és a 2019-ben második Dina Márton a Giro d’Italián szerepel. Eisenkrammer kiemelte Valter keddi sikerét, amellyel az összetett ötödik helyére ugrott és felölthette a legjobb fiatalt illető fehér trikót. A főszervező kiemelte: „Valter tavaly magasra tette a lécet”, ám kettejük távollétében is 12 hazai kerékpárosért szoríthatnak a szurkolók. A magyar válogatottban Karl Ádám, Orosz Gergő, Palumby Zsombor, Szöllősi Ferenc, Rózsa Balázs és Hrenkó Norbert kapott helyet. A válogatott szövetségi kapitányát, Dér Zsoltot kedden délután épp a sprintfelvezetések gyakorlása közben érte el az MTI.

„Aktív részesei akarunk lenni a versenynek, minden nap juttatni valakit a szökésbe, és láttatni magunkat” – fogalmazott a szakvezető, megemlítve, a sprintekben is érdekeltek lehetnek például Karl Ádám révén.

„A szakaszvégi top tízes helyezés nem szabadna, hogy kérdés legyen, és akár az első ötbe is oda lehet kerülni. Persze sok múlik a szerencsén, a helyezkedésen” – fejtette ki. Kitért az első szakasz fontosságára, mint mondta, ha ott jó a hangulat és jól sikerül, az viszi majd előre a csapatot.

Dér Zsolt a legjobb összetettbeli magyar szereplést Fetter Eriktől várja. Kiemelte: a Kékestetőig vezető emelkedő fog dönteni az összetettről, amit az orosz ruletthez hasonlított, hiszen egyetlen hegy dönt a verseny sorsáról.

Nevezte magyarjait, a bajnoki címvédő Filutás Viktort és a 2019-es magyar bajnok Szarka Gergelyt a Giotti Victoria-Savini Due; ott lesz a mezőnyben a 2016-os magyar bajnok Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter (Novo Nordisk) és az ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik (EOLO-Kometa). A 21 éves Fetter az MTI megkeresésére elárulta: ha a top tízben tudna zárni, annak nagyon örülne.

A 12 hazai induló vetélkedik majd a legjobb magyar bringást illető fehér trikóért. Emellett három hagyományos mezért verseng a 22 csapat 132 kerékpárosa: a sárga az összetett, a piros a hegyi pontverseny, míg a zöld a sprinterek pontversenyének vezetőjét illeti a 16 millió forint feletti összdíjazású viadalon.

A verseny szerdán a Siófok és Kaposvár közötti 173 kilométeres etappal rajtol, az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti a szakasz hajráját.

A 42. Tour de Hongrie csapatai

World Tour csapatok

Trek-Segafredo (amerikai)
BikeExchange (ausztrál)
Jumbo-Visma (holland)
Israel Start-Up Nation (izraeli)
Asztana-Premier Tech (kazah)
Bahrain-Victorious (bahreini)
BORA-hansgrohe (német)
DSM (német)

prokontinentális csapatok

EOLO-Kometa (olasz)
Novo Nordisk (amerikai)
Androni Giocattoli-Sidermec (olasz)
Sport Vlaanderen-Baloise (belga)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol)
Gazprom-RusVelo (orosz)
Uno-X (norvég)
Vini Zabú (olasz)
Bingoal Pauwels Sauces WB (belga)

kontinentális csapatok

Mazowsze Serce Polski (lengyel)
Adria Mobil (szlovén)
Giotti Victoria-Savini Due (román)
Voster ATS (lengyel)

válogatott

magyar válogatott

MTI

Tour de Hongrie

kerékpáros körverseny
2021 május 12-16.

Kapcsolódó cikkeink:
Belga istálló csatlakozott a mezőnyhöz
Tour de Hongrie 2021 kerékpáros körverseny (videó)
Újabb World Team-csapat indula Tour de Hongrie kerékpáros körversenyen
A 2021-es Tour de Hongrie útvonala
Tour de Hongrie 2021 szakaszok (videó)
Két magyarral indulhat a Giotti Victoria-Savini Due a Tour de Hongrie-n

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

Litván sörleves recept

A litván sörleves újrafelfedezése a balti konyha hagyományaiban A litván gasztronómia egyik legkülönlegesebb, ma újra reneszánszát élő fogása a meleg sörleves, egy forrón tálalt, selymes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!