6.1 C
Budapest
2026 június 10, szerda

Quo Vadis?

Murányi Péter főszerkesztőazaz hová mész, – írtam húsz évvel ezelőtt a GSzT, akkor még papír alapon megjelenő első számának első vezércikkeként.

És akkor azt kérdeztem, hogy hová megy, hová tart a magyar Gasztronómia, Szállodaipar, Turisztika.

Írtam a romló, vagy legalábbis stagnáló életszínvonalról, a vállalati sorban állásokról, a vállalkozók által hitelezett állami megrendelésekről, kiszámíthatatlan adóterhekről, növekvő bérleti díjakról.

Ellenőrizhető, mindez volt 1991-ben.

Mi, a GSzT kiadói és szerkesztői, már akkor is optimistán láttuk a világot és benne a szakma helyét, hiszen akkor nem vállalkoztunk volna arra a feladatra, hogy egy új szakmai újságot indítsunk útjára.

Aztán 2005-ben gondoltunk egy nagyot – hallgatva a kor szavára – és e lindítottuk az első szakmai internetes újságot. Volt vele Önöknek, nekünk problémánk, – de kitartottunk egymás mellett.

S most újra átalakulunk, egy sokkal jobban áttekinthető, sokkal modernebb online újságot kínálunk.

Mi nem kívánunk mást szolgálni, csak azt, hogy az eddig dinamikusan fejlődő szakmánk lendülete ne torpanjon meg, és hogy a hová tart kérdésre együtt válaszolhassunk: a tisztán piacgazdasági elveken nyugvó, a vendégek érdekéért tevékenykedő, Európához tartozó, de mégis jellegzetesen magyar vendéglátás, turizmus kialakítása, fenntartása felé.

Ez nem kevés, néha erőnket meghaladó feladatnak tűnik, de erre vállalkoztunk még akkor is, ha időnként már-már beteges betartásokkal, kis stílű  gáncsoskodásokkal, szakmai érdekeket figyelmen kívül hagyó  rendeletek tömegével kell szembenézni.

Ez a szakma már olyan sokszor megmutatta, hogy képes talpra állni.

Quo Vadis? A GSzT újra elindult az úton…

Murányi Péter

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

5 érdekesség a Focaccia di Reccóról

A focaccia egy hagyományos olasz sajtos lepény, amely évszázadok óta megtalálható a tüzes déliek étkezőasztalán. Mivel elkészítése rendkívül egyszerű, ezért a közelgő borozgatós nyárestéken...

Forró italok a téli kirándulásokhoz

Télen is fontos a mozgás és a friss levegő, ezért érdemes rendszeresen sétálni, kirándulni, egy kicsit kimozdulni otthonról. A hideg idő ellen elsősorban megfelelő...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!