HomeGasztronómiaGasztroRekordszámú látogatót vonzott a Budavári Pálinka – és Kolbászfesztivál

Rekordszámú látogatót vonzott a Budavári Pálinka – és Kolbászfesztivál

Minden eddiginél több érdeklődőt vonzott a IV. Budavári Pálinka – és Kolbászfesztivál. Idén a négy nap alatt több mint huszonhét ezren látogattak föl a Budai Várba, amely kilencezerrel több, mint a tavalyi létszám. A fesztiválon még Robert De Niro is tiszteletét tette, aki a legnagyobb inkognitóban kóstolta meg a világhírű hungaricumot. A világsztár a Nobu étterem megnyitója előtt, Andy Vajnával érkezett a rendezvényre, és mint kiderült, a pálinka igencsak elnyerte a tetszését, bár megjegyezte, erős italnak tartja.

A fesztiválon húsz pálinkás stand közel 500 féle párlatát, és hét kolbászkészítő finomságait lehetett megkóstolni. Ezen túl a vendégnemzet Olaszország grappája és sonkái, valamint ínyenceknek készült pálinkás édességek, továbbá házipálinka készítő berendezések színesítették a fesztivál kínálatát.

Az érdeklődés folyamatos volt, nyitástól zárásig 30-40 méteres sorok álltak a bejáratnál, hogy bejussanak a Hunyadi udvarba, ahol a gasztronómiai élvezeteken túl két színpad változatos zenei kínálata fokozta a hangulatot. A pálinkások és kolbászosok által kínált portékák a rendezvény végére teljesen kifogytak, amely egyértelműen mutatja a fesztivál sikerét. A kiállítók gondoltak a vörös iszap károsultjaira is, akiknek a fesztivál végén közösen egy millió forintot ajánlottak föl.

„Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a vendégnemzet, Olaszország részvételét illetően, amelyből szeretnénk hagyományt teremteni. Úgy tervezzük, hogy jövőre Oroszországot hívjuk meg a vodkájával” – tette hozzá Maros Róbert főszervező.

(Pincérújság)

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Pórés cukkini főzelék

Hozzávalók a Pórés cukkini főzelék elkészítéséhez 50 dkg cukkini 1 darab közepes burgonya 1 evőkanál olaj 1 teáskanál kapor (elmaradhat) csirke alaplé pici só,...

Zakuszka

Hozzávalók a Zakuszka elkészítéséhez: 1 kg padlizsán1 kg pritaminpaprika1/2 kg paradicsom3 nagy vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 dl olajtört babérlevélsó, borscukor Elkészítés:...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!