HomeTurisztikaBelföld1,5 millió euró bor- és pálinkaturizmusra

1,5 millió euró bor- és pálinkaturizmusra

Európai Uniós támogatással valósul meg 2011 októberére a magyar-szlovák határon átnyúló bor- és pálinkaturisztikai fejlesztés Mikóházán, Sátoraljaújhelyen és a szlovákiai Kistoronyán. A három projekthelyszínen, Mikóházán, Sátoraljaújhelyen és a szlovákiai Kistoronyán megvalósuló fejlesztést a Magyarország –Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program több mint 1,5 millió eurós közösségi támogatásban részesíti.

Frankó Tamás, a projekt gesztorságát felvállaló Mikóháza polgármestere elmondta, hogy a település 2 alapvető fejlesztési iránya közül az egyik a turizmus fejlesztése, hiszen a rendezett település kiváló lehetőséget kínál a túrázásra, pihenésre. A projekt megvalósításával bízik benne, hogy a községben lévő szálláshelyek magasabb kihasználtságúak lesznek, a település turizmusból származó jövedelme és ezáltal a falu által beszedett IFA is magasabb lesz.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere arról beszélt, milyen fontos a hegyközi termékek (pl. pálinka) bemutatása, természetesen a tokaj-hegyaljai borok mellett. Elmondta, hogy Sátoraljaújhely eddig még nem tudta kihasználni a világörökségi rang adta lehetőséget és a borturisztikai piacon pozícionálni magát, viszont jelen projekttel erre most lehetőség nyílik.

Monika Rakacka, Kistoronya polgármester asszonya elmondta, a településen a volt polgármesteri hivatal átalakításával jön majd létre a Tokaji Borok Háza.

Ezt követően Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő beszélt arról, milyen jelentős lehetőség a turizmus a térség számára és milyen fontos szerepet játszhatnak ebben az olyan, hungarikumnak tekinthető termékek, mint a hegyközi pálinka vagy a tokaji bor. Hangsúlyozta, a projekt kapcsán kialakuló szlovák-magyar borvidéki együttműködést nem a politikai viszonyok, hanem a közös hagyományok és célok, illetve a minőségi kínálat határozzák majd meg. Örömét fejezte ki, hogy a projektben résztvevő Kistoronya azon 3 szlovákiai település egyike, amely egyértelműen a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék része.

Szijjártó Orsolya, a projektötletet kidolgozó Inventio Consulting cégcsoport ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a projekt keretében sor kerül Mikóházán az ún. alsó és felső pincesor infrastruktúra-fejlesztésére és a település központjában egy bemutatóhely, a „Pálinka háza” kialakítására. Sátoraljaújhelyen a világörökség részét képző Ungvári pincesort és környezetét újítják meg. A szlovákiai Kistoronyán kialakításra kerül a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék hagyományait, történelmét és borait bemutató „Tokaji Borok Háza”, melyben bel- és kültéri kiállítások, ajándékbolt és egy konferenciahelység is helyet kapnak.

Szijjártó Orsolya szerint az önkormányzatok által megvalósítandó turisztikai infrastruktúra kialakításán túlmenően a közös határon átnyúló sikeres turizmusfejlesztés kulcsa a közös termékfejlesztésben, turisztikai termékcsomagok kialakításában és a közös marketing munkában rejlik. A minőségi turisztikai kínálat egyik elengedhetetlen eleme, a megfelelő humán erőforrás megléte, ezért a projekt keretében kiemelt figyelmet fordítanak a bor- és pálinkapince tulajdonosok és a helyi turisztikai szakmai szereplők képzésére és a hatékony együttműködés ösztönzésére.

Dr. Tölgyesi Viktória, a NEP IH főosztályvezető helyettese arról beszélt, melyek a határon átnyúló együttműködések céljai, mi a menete ezen programok lebonyolításának, illetve részletesen beszélt a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programról, amely a határon átnyúló együttműködési programok közül a második legnagyobb költségvetéssel rendelkező program.

Bolgár Blanka, az Inventio cégcsoport turisztikai tanácsadója bemutatta a projekt keretében végzett turisztikai felmérés eredményeit, amelyek azt bizonyítják, hogy érdekli a turistákat a határon átnyúló bor és pálinkaturisztikai kínálat.

Sor került továbbá a térség turisztikai szakembereinek, illetve a projekt elszámolását ellenőrző és hitelesítő magyarországi szervezet előadására is. Az előadásokat a projekthelyszínek megtekintése és borkóstolás követte.

előző
következő
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sült alma marcipántöltelékkel recept

Ezúttal egy édesség receptjét tesszük közzé, mely jól megy korábbi stájer receptjeinkhez. Ez nem más, mint a marcipánnal töltött sült alma. ...

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!