HomeTurisztikaSportTour de Hongrie 2023 az M4 sporton

Tour de Hongrie 2023 az M4 sporton

Rajttól a célig az M4 Sporton és az m4sport.hu-n

Minden idők legerősebb mezőnyére készülhetnek a nézők, hiszen a világ legnagyobb sprintersztárjai, Chris Froome és Egan Bernal, valamint az előzetes nevezések alapján tizenhat magyar is ott lehet a szerdán rajtoló Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen. A keddi csapatbemutatót és szerdától vasárnapig mind az öt szakaszt élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu – áll a csatorna közleményében.

A közmédia sportcsatornája indulása óta elkötelezett híve az országúti kerekpársportnak. A Söprögető Kocsi című podcast mellett évről évre kiemelt jelentőségű, hogy az ország legnagyobb körversenyét, a Tour de Hongrie-t is közvetítse a nézőknek. A februári szakaszbejelentő mellett, idén is minden szakaszt élőben közvetít a csatorna. A 879 kilométer össztávú, 22 csapat részvételével megrendezett verseny csapatbemutatója kedden 18:30-tól lesz Keszthelyen. Az első szakasz szerdán 12:20-tól kezdődik Szentgotthárd környékén, a második Zalaegerszeg és Keszthely, a harmadik Kaposvár és Pécs, a negyedik Martonvásár és Dobogókő között halad, az ötödik helyszíne vasárnap 11 órától Budapest. A fővárosba hat év után tér vissza a körverseny, melyen idén is igazi világsztárok állhatnak rajthoz – köztük két Tour de France-győztes, Chris Froome és Egan Bernal, illetve olyan sprinterklasszisok, mint Caleb Ewan, Sam Bennett, Fabio Jakobsen, Dylan Groenewegen vagy Elia Viviani. A magyar versenyzők közül Dina Mártontól várhatjuk a legkiemelkedőbb teljesítményt.

A 2022-es Tour de Hongrie történelmi volt: először közvetítette a verseny minden szakaszát élőben az M4 Sport és az m4sport.hu. A rajttól a célig minden fontos pillanatot megmutatott a csatorna az ország legnagyobb kerékpáros körversenyéről. Az idei Tour de Hongrie mottója, a Proseries kategóriába lépés okán a szintlépés. Ennek a szlogennek a szellemében az MTVA és az M4 Sport idén is minden szakaszt élőben közvetít, de nem áll meg itt: most először már a csapatbemutatót is élőben mutatja, az utolsó szakaszt pedig a helyszínről kommentálja Székely Dávid és ifj. Knézy Jenő. Ezzel is szeretnék átadni azt a fantasztikus hangulatot és atmoszférát, ami a versenyt kíséri.

A Tour de Hongrie közvetítése túlmutat a sporteseményen: nemcsak izgalmas versenyt láthatnak a nézők, hanem az M4 Sport adásainak köszönhetően Magyarország gyönyörű tájait is bejárhatják.

2023 Tour de Hongrie közvetítései az M4 Sporton

  • május 09., kedd, 18:30: Tour de Hongrie csapatbemutató
  • május 10., szerda, 12:20: Tour de Hongrie 1. szakasz (Szentgotthárd-Szentgotthárd)
  • május 11., csütörtök, 12:20: Tour de Hongrie 2. szakasz (Zalaegerszeg-Keszthely)
  • május 12., péntek, 11:50: Tour de Hongrie, 3. szakasz (Kaposvár-Pécs)
  • május 13., szombat, 11:05: Tour de Hongrie, 4. szakasz (Martonvásár-Dobogókő)
  • május 14., vasárnap, 11:00: Tour de Hongrie, 5. szakasz (Budapest-Budapest)
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Málnás céklaleves recept

A málna a legjobbat hozza ki a céklából. A málnás céklaleves akár hidegen, akár melegen is fogyasztható. Hozzávalók fél...

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!