HomeTurisztikaKonferenciaElső Keszthelyi Agroturisztikai Találkozó

Első Keszthelyi Agroturisztikai Találkozó

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusa 2023. május 11-14. között első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót, azaz röviden a KATT-ot. A négynapos rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy megteremtsék az Egyetem és a térség polgárai számára a kulturált és tartalmas kikapcsolódás lehetőségét, különféle környezettudatos programokkal, továbbá színvonalas műveltségi, kulturális és sportrendezvények révén.

A programot dróntechnológiai és kutyás bemutató, méhészeti előadás, lovaskocsikázás, borkóstolási lehetőség, keszthelyi burgonyából történő főzőverseny és sportprogramok is színesítik, sőt az Ízek utcájában a térség termelőivel is találkozhatnak. Este koncertek is várják a szórakozni vágyókat.

Dr. Gyuricza Csaba rektor a KATT kapcsán elmondta: a hagyományokra és a Georgikon Campus folyamatos megújulására építve rendezik meg az eseményt, melynek keretében színes, interaktív programokkal mutatkoznak be a MATE campusai, intézetei, továbbá megrendezik a Zöld Szív Középiskolás Versenyt is.

Keszthelyi Agroturisztikai Találkozó

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Georgikon Campus
Keszthely
2023 május 11-14.

További részletek: https://katt.uni-mate.hu/

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Zakuszka

Hozzávalók a Zakuszka elkészítéséhez: 1 kg padlizsán1 kg pritaminpaprika1/2 kg paradicsom3 nagy vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 dl olajtört babérlevélsó, borscukor Elkészítés:...

A stájerek „zöld aranya”, a tökmagolaj igazi csodaszer

A stájer tökmagolaj kiváló minőségét mi sem igazolja jobban, mint hogy 1998 óta az Európai Unió által védett regionális márka. A stájerek büszkeségét hideg...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!