6.1 C
Budapest
2026 június 9, kedd
HomeTurisztikaBelföldHajdúszoboszlói nyári programok 2023

Hajdúszoboszlói nyári programok 2023

Kulturális programok széles kínálatával várja a vendégeket Hajdúszoboszló a nyár végéig

Hajdúszoboszló a turisztikai attrakciók mellett kulturális programok sorkaságával várja a nyár hátralevő időszakában is a vendégeket – közölte a fürdőváros független polgármestere a Hungarospa fürdőkomplexumban tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Czeglédi Gyula hangsúlyozta, „Hajdúszoboszló Magyarország egyik legbiztonságosabb településeként várja a hazai és a külföldi turistákat” a jövőben is. A polgármester cáfolta azokat a közösségi felületeken terjedő hamis híreszteléseket, melyek szerint Hajdúszoboszlón a nagyszámú vendégmunkás elszállásolása miatt megrendült volna a közbiztonság. A hatóságok alig több mint hatvan olyan tartózkodási engedélyt adta ki, amely harmadik országból érkezőknek hajdúszoboszlói lakhelyre szól, ami elenyésző a húszezres vendégszámhoz képest – fűzte hozzá. A város biztonságos, folyamatos programokkal, a megszokott „mediterrán lüktetéssel” várja vendégeit – mutatott rá Czeglédi Gyula.

Majoros Petronella, a fürdőváros kulturális alpolgármestere elmondta, hogy a helyi Kovács Máté művelődési központ szervezésében idén minden eddiginél több és színesebb program várja a vendégeket Hajdúszoboszlón. A programok középpontjában az igényes szórakoztatás áll: duplájára nőtt a színházi előadások száma, több fiatalok körében népszerű koncert és minden hónapban új képzőművészeti kiállítás gazdagítja a város kulturális kínálatát.

Továbbra is népszerűek a Szoboszlói nyár civil közösségeinek programjai: a Szent István parkban és a Mátyás Király sétányon augusztus végéig látható ingyenes utcai villámprodukciókban 40 kulturális csoport, több mint 1000 helyi és vidéki zenés, táncos fellépő vesz részt – fűzte hozzá.

Augusztus 18-19-én a Szoboszlói Dixieland Napok sztárvendége Sárközy Lajos lesz, aki a Hot Jazz Banddel fog fellépni, augusztus 20-án az ünnepi műsor vendége a Bozsik Yvette Társulat lesz, augusztus 26-án a nyári szezont a szabadtéri színpadon az István, a király című rockopera zárja. A Kabai Nyári Színházi Társulat idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, jubileumi előadásuk Kabán kívül csak Hajdúszoboszlón tekinthető meg – sorolta az alpolgármester.

Hozzátette: szeptember 9-én tartják a 24. Birka- és Slambucfőző Örömnapot a helyi repülőtéren, szeptember 15-17. között pedig a Szoboszló Bor- és Gasztrofesztiválra várják a látogatókat.

Az alpolgármester megemlítette azt is, hogy a helyi Bocskai István múzeum a Korona épület fölött létrehozott Toronykiállítással idézi meg a város építészeti múltját, mára letűnt értékes épületeit. Új eleme a kiállításnak a múzeum által készített, Korona útja című történelmi dokumentumfilm is, amely 45 percben dolgozza fel Bocskai István erdélyi fejedelem életét, történelmi nagyságát – mutatott rá Majoros Petronella.

Czegle-Pinczés Enikő, a Hungarospa fürdőkomplexum vezérigazgatója elmondta, hogy ugusztus 19-én, szombaton 14 órától különleges program helyszíne lesz a strandfürdő mediterrán tengerpartja, ahol a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezéséhez csatlakozva egyedülálló, országos rekordkísérlet részesei lehetnek az érdeklődők. A csaknem negyven fürdőben egyszerre zajló vízipisztolycsatára jelentkezőknek a Hungarospa vízipisztolyokat oszt, de saját vízipisztollyal is részt lehet venni az eseményen.

Augusztus végéig folytatódnak a rendszeres nyári programok a strandfürdőben: minden nap zenés-táncos animáció szórakoztatja a családokat a Vízipók meseszínpadon, és kézműves foglalkozással is várják a gyerekeket.

Czegle-Pinczés Enikő elmondta azt is, hogy idén több mint 185 ezren keresték fel az Aqua-Palace fedett élményfürdőt, ami nyolc százalékos emelkedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. Jól teljesítettek a szálláshelyeik is: a Hungarospa Thermal Hotelben több mint 37 ezer, a Thermal Campingben csaknem 45 ezer vendéget fogadtak, ami szintén nyolc-nyolc százalékos növekedést jelent.

Több, már lezárult energetikai beruházás után még idén megkezdődik a Hungarospa Thermal Hotel levegő-víz hőszivattyús rendszerének tervezése, valamint a Hungarospa Thermal Camping kiszolgáló épületeinek teljeskörű felújítása. A beruházások összértéke meghaladja a 600 millió forintot – jelezte a vezérigazgató.

MTI
fotó: Hajduszoboszlo facebook

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

3 dietetikus 3 kedvenc receptje

A most zajló Dietetikusok hete alkalmából három dietetikus kedvenc fogását szeretnénk megosztani a nagyközönséggel. Ezek a könnyed ételek a nyári nagy melegben is gyorsan...

Alkoholmentes koktél receptek

Felfrissülés a legmelegebb nyári napokra A kerti partik és nyári összejövetelek kötelező eleme a hűsítő italok szervírozása, legyen szó limonádéról, jegesteáról, házi szörpről vagy más...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!