Cimke: szálloda
Nyitásra kész a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnya
Befejeződött a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyának felújítása, jelenleg az épületrész berendezése zajlik; amint a járványhelyzet engedi, meg is nyílik a látogatók előtt -...
Csökkent a húságazat teljesítménye tavaly
A húságazat teljesítménye 5,8 százalékkal csökkent 2020-ban, a visszaesésben szerepe volt egyebek mellett a madárinfluenza gazdasági hatásainak, valamint a HORECA (szállodaipari és...
A Burj Khalifa magyar nemzeti színekbe öltözött
Március 15-én, helyi idő szerint este nyolckor a magyar nemzeti szinekbe öltözött a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa Dubaiban, hogy megemlékezzen...
Öt éve nyitott meg a gyulai Almásy-kastély
Március 18-án lesz öt éve, hogy megnyitották a felújított gyulai Almásy-kastélyt, amelynek azóta már több mint 360 ezer látogatója volt - tájékoztatta...
Jövőre megnyílik az ötcsillagos W Budapest Hotel
A DVM csoport integrált építészeti és építőipari szolgáltató megkezdte az Andrássy út 25. szám alatt álló Drechsler palota kivitelezési munkálatait. A Magyar...
Megújulhat Esztergomban a Fürdő Szálló
A Kisfaludy program keretében négyszáz millió forintos beruházással megújulhat az Esztergom belvárosában álló, 180 éves Fürdő Szálló - közölte az MTI-vel a...
Eladták a New York Palace Hotel Budapestet
Csinos összegért adott túl nyolc luxusszállodáján a Värde Partners. A csomagban két budapesti hotel is van - értesült a hvg.hu.
A JA Resorts & Hotels négy győzelmet söpör be a 2020-as...
A rangos World Travel Awards bejelentette, hogy a JA Resorts & Hotels négy egyedi szállodája elnyerte a WTA elismerését. A 27. éves...
MSZÉSZ Zöld Szálloda Díj 2021-2022
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége rendszeresen pályázatot hirdet az év zöld szálloda díj arany, ezüst és bronz fokozatának elnyerésére.
Új fényben ragyognak a HotelStars csillagok
A megújult követelmények révén a Hotelstars Union korszerű és átlátható csillagbesorolási rendszert kínál Európa több, mint 22.000 minősített szállodájában, 1,2 millió szobához....