Wizz Air együttműködési szándéknyilatkozat magyar pilótaképző iskola létesítéséről

0
13

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága szándéknyilatkozatot írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Debreceni Egyetemmel és a Pharma-Flight Kft-vel arról, hogy ATO minősítéssel rendelkező pilótaképző intézményt létesítenek azoknak a tehetségeknek, akik a repülés területén képzelik el jövőjüket.

Wizz Air együttműködési szándéknyilatkozat magyar pilótaképző iskola létesítéséről

A négy fél megállapodott annak előmozdításáról, hogy a pilótaképzési program elinduljon 2015-ben a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központban.

A légitársaság részt vesz majd a típusjogosítási minősítésben, a program tananyagának felügyeletében, a vizsgaeredmények ellenőrzésében és figyelemmel követi majd a program előrehaladását is. Megfelelő eredmények esetén, a tanfolyam befejezését követően a Wizz Air felkínálja majd a lehetőséget a fiatal kadétoknak, hogy a légitársaság valamely bázisán folytassák majd a képzést.

A képen: Diederik Pen, a Wizz Air operációs igazgatója, Szijjártó Péter miniszterhelyettes, Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Dr. Czirják György, a Pharma-Flight ügyvezető igazgatója írták alá a szándéknyilatkozatot.

Fotó: Kovács Márton, KKM